A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

IV. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeiből 317 - Fülöp Tibor: Fél évszázados a Magyar polgári- és sportejtőernyőzés 347

mondhatjuk, hogy nem öncélúan, hanem éppen honvédelmi jelentősége miatt. Bár az ejtőernyőzés története, mint láttuk - igen négy múltra tekint vissza - a sport lényegileg „fiatal". A polgári ejtőernyőzés A második világháború előtt is létezett a polgári ejtőernyőzés. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap (HMNRA)-nál, önkéntes alapon, a kötelező levente képzés keretén belül, amely kizárólag kiképzés jellegű volt. Sportejtőernyőzésről szó sem lehetett - ekkor még az ismeretlen volt. A haderőn kívüli ejtőernyős képzés a hadsereg utánpótlását, katonai és ejtőernyős ismeretek elsajátítását volt hivatott biztosítani. Noha légijárműből nem ugrottak, ugrótoronyból gyakoroltak. Az ejtőernyő ugrással összefüggő ismeretek, főleg a földetérés elsajátítása volt a cél. A második világháború után a polgári ejtőernyőzés a Magyar Honvédelmi Szövetségnél, illetve annak többször nevet változtató elődeinél folytatódott, s mindez az elődök utódainál, vagy azok ,,jog-utódainál", kizárólag önkéntes alapon történt. Előbb kiképzési, majd sport, később mindkét jelleggel. Hazánkban 1948 február 29-én megalakult a Magyar Szabadságharcos Szövetség /MSZSZ/ később MSZHSZ rövidítéssel. Itt találta meg helyét és szerepét az ejtőernyőzés. Az MSZHSZ-en belül létrehozták az Ejtőernyős Alosztály-t, mint az ejtőernyős szakterület legfőbb irányító testületét, melynek úttörő munkájában a hadsereg "képzett" ejtőernyős tisztjei, valamint lelkes fiatalok vesznek részt. Szervezik a polgári ejtőernyőzést, miközben önképzésükre is sok gondot fordítanak. Az MSZHSZ legfontosabb feladatának - akkor - az ejtőernyős oktatóképzést tekintette. A kezdeti időszakban, 1949-ben az ejtőernyős mozgalom „kizárólag" kiképzés jellegű volt, s a jelentkezőket az MSZHSZ ejtőernyős köreiben képezték elő. A minimális oktatói gyakorlattal és ugrásszámmal rendelkező körvezetők, előbb egy-két hónapos, később 3 hetes összevont, bentlakásos iskolákban, a tapasztaltabb oktatók (hivatásos ejtőernyős tisztek, a legismertebb közülük Tóth Jenő, egykori pápai ejtőernyős) irányításával kapták meg a teljes ejtőernyős kiképzést. Ezen összevonások alatt, mindössze két-három ugrást hajtottak végre repülőgépből a résztvevők, de azt megelőzően alapos földi kiképzésen mentek keresztül. Ez magába foglalta a speciális ejtőernyős-tornát, a földi előkészítő gyakorlatokat és az ejtőernyő hajtogatás ismeretének az elsajátítását. Toborozták a jelentkezőket, akiket először a Népligetben, majd az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) Farkashegy-i iskolájában képeztek ki, Sólymosi Ferenc iskolaparancsnok irányítása alatt. Később a Marcibányi téren folyt a kiképzés Tóth Jenő iskolaparancsnok vezetésével. Itt sajátították el a szükséges ismereteket a későbbi ejtőernyős oktatók, s adták át tudásukat a fiatalabb társaiknak. A szakmai ismereteken túlmenően teljes alaki-, és harcászati kiképzést is kaptak. Az ilyen rendszerű ejtőernyős kiképzés 1952-ig folyt, majd a kiképzést teljes egészében az addig feljövő „újkáder" oktatók vezetésével, a területi ejtőernyős körök végezték. Sport jellegű ejtőernyő ugrások 1953-ig nem voltak. Az „újjáéledt" ejtőernyőzés bemutat-kozása, 1948 október 3-án, a budaörsi repülőnapon volt. A II. vh. utáni első /"sport"/ ejtőernyő ugrásokat, nagy közönségsiker mellett hajtották végre a magyar ejtőernyősök. 1949-től kezdve számíthatjuk az ejtőernyős kiképzés intézményes kialakulását, amely még nem az MSZHSZ, hanem az OMRE szakköreiben folyt. E közben nagy lépést jelentett, hogy a háborúból visszamaradt ejtőernyő-technika helyett belépett a hadsereg részére rendszeresített 49. mintájú ejtőernyő, s használatba kerültek a jól bevált „PD6 típ." szovjet ejtőernyők. Az újonnan kiképzett fiatal oktatók az egész országban - az MSZHSZ területi csoportjainál - megkezdték az ejtőernyős fiatalok újabb toborzását és kiképzését az ejtőernyős körökbe. Ebben az időben az ejtőernyő ugrásokat a Magyar Szovjet Légiforgalmi Társaság (MASZOVLET) a MALÉV elődje, LI-2 típ. repülőgépeiből hajtották végre (4. ábra). A budapestiek Ferihegyről felszállva Vecsésre, a vidékiek pedig többségében az akkori (helyi) közforgalmi, vagy sportrepülőtérre ugrottak. A fejlődés dinamikáját a számok tükrében is jól szemléltethetjük: 1948-ban 26, J949 -ben 74, 1950-ben az előző évinek a többszörösét, mintegy 2450 ugrást hajtottak végre. A „bűvös" ötvenezres 352