A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Dr. Domanovszky Sándor: Az esztergomi Mária Valéria Duna-híd újjáépítése 283

6. ábra A második, 102 m-es híd a két 80 m-es uszályra telepített szállító emelő berendezésen (2001. július 27-én) Fotó: Dr. Domanovszky S. összeállították a komplett rendszert (mely további 3 db segéduszályból, a rendszert összekötő rudazatokból és a mindezt irányító Clark Ádám úszódaruból állt). Ez a „hajóvonta" úsztatta le a Dunán a kb. 3 km-re fekvő hídpillérekhez a hídnyílást. A pillérek előtt a hajókat lehorgonyozták, majd a hídnyílást (mely a 102,0 m-es hosszaknál 510 t, a 7. ábra A középső, 119 m-es nyílás a sarukra helyezés pillanatában (2001. július 2.). Fotó: Dr. Domanovszky S. 292 8. ábra a szalagátvágás előtti percek (2001. október 11.) Fotó: Dr. Domanovszky S. 119,0 m-es hosszúnál 620 t súlyú volt) a rajta lévő járdakonzol elemekkel, autódarukkal és egyéb szerelési eszközökkel a pillérek magasságába emelték. Ezután - rendkívül precíz, csörlőkkel és kötélzettel végrehajtott manőverezéssel - beúsztatták a hídtengelybe és sarura helyezték a szerkezetet (7 ábra). Az utolsó fázis, a híd végleges helyén, (autódarukkal és segéd bakdaruval) a hátralévő munkálatok (járdakonzolok, kerékvetők, korlátok, víznyelők, dilatációk, korrózióvédelem, pályaszigetelés és burkolat, az állványozás eltávolítása stb.) elvégzése, ill. alvállalkozókkal történő elvégeztetése volt. A szalagátvágást megelőző percek (8. ábrán). Összefoglalás Napjainkban már - talán túlzás nélkül - megállapítható, hogy ez a munka a mi generációnk „leg"-je volt: a Duna egyetlen nem újjáépített hídját, 57 évi kényszer-pihenő után, végre sikerült forgalomba helyezni, mégpedig rekordidő, mintegy háromnegyed év alatt, százéves külalakkal, de a legmodernebb technológiával