A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)

III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: A közúti közlekedés az 1950-es években 257

ingóságokat szállíthattak. A tehergépjárműveket a Teherautóközlekedési Igazgatóság által kiállított körzeti igazolványokkal kellett ellátni. A magántulajdonban lévő teherautók államosítása után ezen előírás elveszítette gyakorlati jelentőségét. 1950 őszén a kormány előírta, minden tehergépkocsit forgalomban tartó vállalat, közület 25 km-nél hosszabb utat köteles bejelenteni a helyi Teherautófuvarozási Vállalatnak, amely gondoskodni fog a kétirányú kihasználásáról. A menetirányító szolgálatoknak ezért három műszakban, munkaszüneti napokon is dolgozni kellett. A tehergépjárművek körzethatárait legközelebb 1958-ban szabályozták. Ekkor az állam megengedte, hogy a célfuvarozási vállalatok tehergépkocsijai az egész ország területén fuvarozzanak. Földművesszövetkezetek, kisipari termelőszövetkezetek tehergépkocsijai viszont változatlanul nem hagyhatták el a közületi tehergépjármű vekre vonatkozó körzethatárokat. A közúti áruszállításban alapvetően három vállalattípus (szekér-, célfuvarozási ill. közhasználatú tehergépjármű-fuvarozási vállalatok) működött. A szekérfuvarozási vállalatok az államosított szekéríüvarozók fuvareszközeivel és lovaival kezdték meg a működésüket. A Budapesti Szekérfuvarozási Vállalat (SZEFU) vezetésével és megszervezésével 1950 májusában egy munkáskádert, Zoltán Dezsőt bízták meg. 1950. június 6án a KPM kiadta a SZEFU alapítólevelét. A vállalat székhelye a VI. ker. Szekfű utca 6. szám alatt volt. A vállalat magába olvasztotta a BELSPED szekérfuvarozási részlegét és telepeit is. A vállalatnak 1950 nyarán már több mint 200 járműve volt. A SZEFU működésének kezdetén semmilyen állami támogatást nem kapott munkájához. A SZEFU önálló fuvarozást gyakorlatilag nem végzett, mert szekereit és lovait bérbeadta állami vállalatoknak. Ez a megoldás a lehető legrosszabb volt, a közellátásért felelős vállalatok ugyanis a járműveket nem használták folyamatosan. A vállalatok napi 11 órás időtartamra vették bérbe a szekereket, ebből az állásidő 6-7 óra volt. Amíg korábban egy magánfuvaros ez idő alatt 2-3 tonna árut is elfuvarozott, addig most a szekerek csak napi 4-5 mázsát szállítottak. A vállalatvezető nem tudta megszervezni a racionálisabb fuvarozást: „Kétségbe esve kellett látnom azokat a súlyos károkat, melyeket népgazdaságunk ezáltal szenved. Keserű érzés vett erőt rajtam, amikor a havi és negyedévi tervteljesítéskor megállapítottam, hogy az, eredmény nem az. árumozgatás eredménye, hanem esetleg a várakozási idő 50 %-kal felemelt büntetőtarifa eredménye. A hibák kiküszöbölése érdekében írásban, szóban tárgyaltam a megbízó vállalatokkal - a kocsikiliasználás nem javult. Kísérletezlem kocsielvonásokkal olyan vállalatoktól, amelyeknél esetleg 50-60—100 kocsi volt bérbeadva, csökkentettem bizonyos százalékkal a kocsik számát nem kielégítő eredménnyel..". A SZEFU vezetője azt szerette volna elérni, hogy a vállalat eseti munkavállalásokkal önállóan fuvarozzon, ne pedig bérbeadja szekereit. Ezt azonban lehetetlen volt megszervezni, mert minden operatív terv ellenére a vállalatok nem tudták előre megmondani, mit, mikor, hová kell fuvarozni. A vállalatok pedig panaszra mentek a BELSPED Tröszthöz, a minisztériumhoz, ha a SZEFU elvonta a ki nem használt szekereket. Ilyenkor a vezérigazgatóra rátelefonáltak felettes hatóságai: „— Mit szólsz Zoltán elvtárs, ha holnap nem kapsz, a KÖZÉRT-ben kenyeret. Természetesen azt válaszoltam, fel leszek háborodva. - Akkor add vissza az elvont kocsikat".

41 A Szekérfuvarozási Vállalat a fővárosban tehát nagy nehézségek közepette működött. Az államosított vállalatok ugyanis ragaszkodtak az általuk korábban foglalkoztatott fuvarosokhoz. Arra hivatkoztak, hogy a régi magánfuvarosok kiszolgálták őket, a SZEFU pedig nem. A vállalatok rábízták a magánfuvarosokra a fuvarlevél kiváltását és a rakodást is. A SZEFU nem váltotta ki a fuvarlevelet a vasútnál a fuvaroztató vállalat szállítási osztálya helyett, nem fogadta el a cégbélyegzőt, nem alkalmazott rakodómunkásokat és nem volt hajlandó kisebb mennyiségű anyagot (pl. sódert) vásárolni. A SZEFU-nak csak a szállítás volt a feladata, így a fuvaroztatónak külön meg kellett (volna) állapodnia a Rakodási Vállalattal is. így ugyanazon fuvarozási feladatot az államosítás után sokkal több ember, sokkal nagyobb bürokráciával, lassabban és drágábban végezett el. Zoltán Dezső levele Kövesi elvtárshoz, 1953. okt. 28. OL. 276. f.95.cs.73.ő.e. 41 Zoltán Dezső levele Kövesi elvtárshoz, 1953. okt. 28. OL. 276. f.95.cs.73.ő.e. 275