A Közlekedési Múzeum Évkönyve 12. 1999-2000 (2001)
III. RÉSZ • Közlekedéstörténeti és módszertani tanulmányok 103 - Kemény Mária: Bagokyvár, az újpesti lóvasút, majd villamos-végállomás története 243
Kemény Mária A Bagolyvár, az újpesti lóvasút, majd villamos-végállomás története Az épület, melynek történetét most részletesen végigkövetjük mindig határpontján állt nemcsak városoknak, hanem stílusoknak és néha használati módoknak, funkcióknak is. Szerencsés történet után, melyről nyugodtan mondhatjuk, hogy az épületből sugárzó szellemiség, értékállóság, formai érdekesség, sőt titokzatosság mindig segítette, hogy az egymás után következő generációk az eredeti formák megőrzésére törekedjenek, s soha semmilyen pusztító törekvésnek ne engedjenek, ma gyönyörűen restaurálva láthatjuk egy itjú tagokból álló befektetői társaság jóvoltából, amely mindent megtett a műemléki formák hiteles helyreállítása érdekében. Mindjárt a tanulmány elején ki kell térnünk arra, milyen laikus és tudományos vélekedések kapcsolódtak az építéstörténethez. A szájhagyomány szerint, amely jóval korábbra "datálja" a házat, mint a tényleges építés ideje, valamikor a Károlyiak vadászkastélya volt. Erre utal a közkeletű név is, hiszen a környék lakosai Bagolyvárként emlegetik az egykori mulató-vendéglőt. Nyilván a reprezentativitásra törekvő nyugati homlokzat, a romantikus várakra utaló szeszélyes tömegek, s maguk a homlokzaton megjelenő romantikus részletformák (pl. a nyugati homlokzat törpegalériát idéző ívsora) s a homlokzaton látható különös, titokzatos maszkok keltik ezt a benyomást. A házat Ybl nevével is kapcsolatba hozták, s ez mutatja a kiemelkedő színvonalat, a romantikus építészeti elemek értő alkalmazását. Bár az összbenyomást elsősorban a romantikus tömegkezelés és részletformák határozzák meg, a részletesebb elemzés kimutatja milyen sokféle építészeti forma jelenik meg együttesen a házon. A külsőn az ablakkeretelések a korai, még klasszicizáló romantika formavilágát tükrözik, a maszkokat szintén sorolhatjuk még a klasszicizmus körébe, ám elhelyezésük, keretelésük egy későbbi, az 1860-as években érvényesülő áramlat, a hellenizmus hatását mutatja. Az épülettömegek kezelésében is több tendencia érvényesül. A kelet-nyugati fő épülettömeg kiképzése szimmetrikus, még inkább klasszicizáló felfogású, ám a csatlakozó oldalszárnyak tömegei a 19. századi svájci ház típusát, a nyaraló, illetve villaépítészetet idézik. És itt kell utalnunk a vasúti építészet jellegzetes tömegkezelésének esetleges hatására is, amely a villaépítészettel közös forrásból táplálkozott 1 . Végül újra csak utalni szeretnék a belsőben megjelenő, a későbbiekben részletezendő különböző plasztikai tendenciákra. Mindez azonban harmonikus egységet alkot, s éppen az összbenyomást gazdagítja. Talán még hitelesebb lenne a sokféleségnek ez a harmóniája, ha látnánk az eredeti festés erőteljes, sötétbe hajló, hellenisztikus jellegű színvilágát is. Telektörténet Épületünk helyén a 18. század folyamán határviták folytak Pest városa és a környező kisebb települések, így Rákospalota és Káposztásmegyer között 2 , pontos adatunk van azonban arról, hogy Pest és Palota határán kocsma építését határozták el 1748. december 13.-án, s az 1749-ben már állt is, mivel Pest városa bérbe adta 3 . Az első közismert, Ballá Antal által szerkesztett 1785-ből származó térképen 4 látható épület a hatáiponton minden bizonnyal ez a vendégfogadó. E térkép szerint már ekkor kialakult a végleges pont, mely aztán egészen Nagy-Budapest kialakításáig Budapest és Újpest határának számított a Váci országút mentén. Ugyanezt az állapotot mutatja egy 18. század végén készült térkép is, melyen a határ menti dűlő száma is pontosan olvasható, ez ekkor 37-es volt 5 Az öt holdnyi telek s a kocsma egészen 1861. szeptemberéig Pest város tulajdonában maradt, ekkor vette meg azt Wagner János építőmester és neje 6 243
