A Közlekedési Múzeum Évkönyve 11. 1996-1998 (1999)
BEVEZETŐ 5 - Dr. Berta István – Dr. Katona András: Múzeumok a századfordulón 7
Jk I li 4. ábra A Szépművészeti Múzeum a Hősök terén a Nemzeti Múzeumban már végképp nem volt lehetőség, ezért az egyesített gyűjteményt a Csillag utcában bérelt helységben mutatták be. A Természettudományi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár csak később nyerte el teljes önállóságát. Az új múzeumok számát gyarapította 1887. évi megalapításával a Fővárosi Múzeum. A városházán és más hatóságok helyiségeiben felhalmozott régiségek; térképek, tervrajzok, fényképek, képek, szobrok stb., amelyeknek egy részét már az 1885ös országos kiállításon bemutatták, képezték a várostörténeti gyűjtemény alapját, amit az aquincumi ásatások római anyaga tovább gyarapított. A római ásatások anyagai az 1894-ben felépített Aquincumi Múzeumban helyezték el, a várostörténeti anyag pedig az 1885-ös országos kiállítás műcsarnoki épületébe került (5., 6. ábra). Történt még néhány olyan szakmúzeumi alapítási kísérlet, amely határozott program, illetve kellő társadalmi, kormányzati támogatás hiányában eredménytelen maradt, illetve a politikai, társadalmi változások elsodorták. Ilyen volt az Országos Tanszermúzeum, az Országos Antropológiai Múzeum, a Keleti Múzeum és az 1885-ös országos kiállítás alkalmával szerveződő Kereskedelmi Múzeum. 1882-ben alakult a Technológiai Iparmúzeum, amelyiknek 1892-ben állandó épülete is elkészült a József körúton. Sajnos 1922-ben a múzeumot megszüntették, illetve átszervezték Technológiai Anyagvizsgáló Intézetté. E korszakban merült fel a Hadtörténeti Múzeum megalapításának terve is, ami azonban csak 1918-ban nyílt meg (7., 8. ábra). A szakmúzeumok sorában a két legjelentősebb létesítmény, illetve gyűjtemény a máig is eredményesen működő Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Közlekedési Múzeum. Mindkettőt 1896-ban a millennium évében alapították, és a millenáris kiállításnak köszönhetik nem csak megnyitásukat, de épületüket és törzsgyűjteményük jelentős részét is. A Mezőgazdasági Múzeum véglegesen a millenniumi kiállítási épület állandó formában történt felépítésével költözhetett be a Vajdahunyad várba. Alpár Ignác tervezte és építette fel az épületet az eredeti történelmi stíluselemek felhasználásával. Az új múzeum 1908-ban nyitotta meg ismét kiállításait. (9., 10. ábra). 12