A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Dr. Dienes Istvánné: A Közlekedési Múzeum képtára 93

Az alap-katalógus tanulmányozása — hiányosságai ellenére is — több szempontból tanulságokkal szolgál. Mindenekelőtt váratlan a képek mennyisége: több mint 1800 darab kép volt a századeleji kiállításban, s ezek túlnyomó többsége fénykép. Akvarellek, olajfestmények is felbukkannak (mindkét műnemben 8—10 db); s ezen kívül „színezett diapositívek keretbe foglalva''' és 450 db „stereoskop" 9 stereoskop szekrényben

8 „Magyarország különböző tájairól és népviseletekről". A katalógus szerint két „körkép" is volt a kiállításban, egyik a Vaskapu csatornát, a másik a fiumei kikötőt mutatta be; a helyszínrajzon feltüntetett elhelyezés alapján azonban bizonyos, hogy ezek legfeljebb széles „panoráma"

9 képek voltak, s nem a valódi értelemben vett, külön építményben bemutatott látványosságok,

10 mint a Fesztykörkép a magyarok bejöveteléről. Valódi volt azonban a dioráma^ melyben Aggházy Gyula

12 három olajfestményét helyezték el: Munkács, Visegrád és Pétervárad váráról. A dioráma, „a fény színháza", a 19. század 20-as éveinek Párizsban feltűnt szórakoztató intézményei közé tartozott, s még a körképnél is hangosabb sikert aratott. Lényege abban állott, hogy egy olajkezeléssel áttetszővé tett papírra festett képet hátulról és felülről világítottak meg, s miközben a közönség elsötétített teremben nézte, a fényerő változtatásával, esetleg színező papírernyők közbeiktatásával a különböző napszakok életteli illúzióját lehetett felkelteni.

13 Ma már bizonyára kissé vásári látványosságnak találnánk egy ilyen bemutatót, tény azonban, hogy nemcsak a tanulatlanabb közönség, hanem írók, művészek, szellemi emberek is lelkesedtek a diorámáért.

14 Tulajdonképpen az annyira áhított térhatást igyekeztek megvalósítani itt is, s egyben kimozdítani a látványt egyhangú változatlanságából — a mozgókép első tétova kísérleteit gyaníthatjuk a fényszínház működésében. Ezzel magyarázhatjuk, hogy egy ilyen tájkép-diorámának a Közlekedési Múzeumban helye volt; nagyon is beleillett a Múzeum alapítóinak törekvéseibe. Ők ugyanis — sok híres külföldi műszak imúzeummal ellentétben — nem egyoldalúan a személytelen technika fejlődését igyekeztek bemutatni, hanem a hazai közlekedés művelődéstörténeti szerepét: az átformálódó tájat és benne a környezetét építő, a technikát a maga javára fordító embert. A közlekedési eszközök tökéletesedése mellett érzékeltetni akarták az utazás hasznát, értelmét, gyönyörűségét is: a vonat ablakából feltáruló tájat, várromot, városképet; az akkori — a mainál több mint háromszor na8 A sztereoszkóp-szekrény tükrökkel, lencsékkel ellátott kép-néző doboz volt. A két szemhez külön-külön beállított kétféle nézet egyazon tárgy más szögű fényképéről mintegy megtestesítve mutatta a képet a szemlélőnek. 9 A görög pan (= egész) és az orama (= látvány) szavak összetételéből. A panoráma kifejezést eléggé tág értelemben használták: néha a széles, nagy látószögű képeket értették rajta, máskor a körképet. 10 A körképet 1796-ban Londonban szabadalmaztatta Róbert Barker festő; igazi sikert Párizsban aratott vele, ahol egy ideig közös vállalkozásban dolgozott Róbert Fultonnal, a gőzhajó majdani feltalálójával, akkor még párizsi festőnövendékkel. Egy 15—17 m átmérőjű, kör alakú építmény belső falára feszítették ki a 7—10 m magasságú „vég nélküli" körbefutó képet, amely fölülről megvilágítva sajátos térhatást nyert. L. részletesebben: Szilágyi Gábor: Daguerre. A fényképezés felfedezésének története. Gondolat Kiadó, Bp., 1987. 11—17. p. 11 A görög düo (= kettő) és az orama (= látvány) szavak összetételéből 12 Aggházy Gyula (1850—1919) Bécsben, Münchenben, Párizsban iskolázott festő; 1897-től a Képzőművészeti Főiskola művésztanára. Tájképeivel országos hírnevet szerzett. 13 Részletesebben 1. Szilágyi i.m. 30—41. p. 14 A francia De Villiers még verset is írt a lenyűgöző élményről; a dioráma-tulajdonos Daguerre pedig megkapta a Becsületrendet. Voltak azonban fanyalgó kivételek is: John Constable, angol festő írja egyik levelében: „...nagyon tetszetős és illúziót keltő. De kívül esik a művészet területén, mert tárgya becsapás (deception). A művészet azzal gyönyörködtet, hogy emlékeztet (reminding), és nem azzal, hogy becsap (deceiving)." Gombrich, E.H.: Művészet és illúzió. A képi ábrázolás pszichológiája. Gondolat Kiadó, Bp., 1972. 44. p. 95