A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: Kölber-kocsik a Múzeum gyűjteményében 67

10. ábra. A Pettkó-Szandtner könyvében közölt Kölber-hintó hogy ... „annyiban különböznek más nemzetek hasonló hintóitól, hogy kisebbek, könyebbek, keréktávuk szűkebb, keskenyebb. Leghasonlóbbak a mi hintóinkhoz a bécsi hintók, de rugózásuk összetett, míg a mi magyar hintóink rossz, nehéz és rázós utainkra tekintettel egyszerű, nyomó rugókon nyugszanak."^ A hintó jelenleg az újonnan (1987) átadott városi közlekedés kiállításban látható (11—12. ábra). A harmadik nyitott hintó átmenetet képez a hiteles Kölber-gyártmányok és azok között, amelyeknek csak egyes részei származtak a gyárból. Már a megvásárláskor is ütköztek a szakértői vélemények, mivel a hintó forgóalvázáról vitatható volt a Kölber eredet, illetve olyan minősítést kapott, hogy nem a kocsiszekrényhez megfelelő típus és „tönkre teszi az egész kocsit". Ugyanez volt a helyzet a kerekekkel is. Amíg azonban az utóbbiak cseréjét valószínűsítette az eladó személye, aki tatai bérkocsisként több járművet használt még a vásárlás idején, 1972-ben is,

26 addig az alváz valódiságának kérdése csak minőségi jegyek alapján volt megoldható. A vásárlás végül megtörtént, mert a nyitott hintó kocsiszekrénye olyan változatot képviselt, amelyről csak fotók és rajzok maradtak fenn, de más — akár alkatrész formájában — nem került elő. A felújítás során a kerekek cseréjén kívül további változtatásokra 25 Pettkó-Szandtner Tibor: A magyar kocsizás. Biró Miklós Nyomdai Műintézet Rt., 1931. 166. p. 26 Ugyanakkor vásárolta meg a Közlekedési Múzeum azt a bérkocsit, amelyen még az eredeti, az ipar országos megszűnése előtti számú jelzés is megmaradt. A bérkocsis udvara tele volt kocsialkatrészekkel és több, a Múzeum számára érdektelen kocsival, valamint egy Kölberhintóval, amelytől azonban nem kívánt megválni.