A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: Kölber-kocsik a Múzeum gyűjteményében 67

A legkülönlegesebb és legkorábbi időre datálható (kb. 1870) nyitott hintó NyugatMagyarországon került elő egy fészerből 1977-ben. Állapota kielégítő volt, a fedél alatti tárolás és kímélés megvédte eredeti részeit, és így a korábban szokásos teljes felújítás helyett elegendő volt a múzeumi restaurátorműhely igénybevétele kiállításképes rendbehozatalához. Eredeti tulajdonosát a későbbi kutatások során sem sikerült megállapítanunk, valószínűleg a második világháború végső szakaszában hagyták el a nyugati határszélen egy grófi címerrel ékesített lószerszámmal együtt (melynek már csak a maradványait találtuk meg). A hintó csaknem minden részletében különleges és egyedi darab. Kocsiszekrénye teljes mértékben szögletes vonalvezetésű és legfontosabb sajátossága, hogy a fellépők felett mindkét oldala egy-egy oldalmagasságú ajtóval kiegészített. Kétszemélyes hátsó ülésével szemben lecsapható, karos pótülés van, emellett belső tere mégis tágas és kényelmes, a felhajtott pótüléssel is. Alváza még egyedülállóbb, hasonló megoldású kocsi- vagy hintóalváz nincs a többi gyártmány között, sőt az általunk ismert többi hazai jármű között sem. Az erősen ívelt nyújtó a kocsiszekrény alatt elől a förgettyűhöz és a futómű első tagjának forgó részeihez, hátul szintén a futóműhöz és a rugókhoz, illetve összekötőkhöz kapcsolódik. A rugók kiképzése teljesen szokatlan: előlhátul három-három kereszt-, félollósnak minősíthető hordrugó van, amelyeket mindkét oldalon egy-egy faragott végű összekötő rugótartó fog egybe. A rugók közül a két szélső lapos ívelésű, csak a középső magasabb, de még így sem éri el a szokásos rugóívet. Emellett — nyitott hintó típushoz képest — meglehetősen erősek és szélesek a rugólapok. Sajátos még az ötödik kerék is, amely nem képez teljes körívet. Az alvázon a futóművek és a forgóváz fabetétesek. A hintónak még a rúdja is a szokástól eltérő kiképzésű: a kovácsolt vas pántokkal erősített rúd hajlított végekkel rendelkezik, amelyek a tengelyhez kapcsolódnak. Első sárvédői csaknem egyenesen követik a kocsiszekrény oldalát, míg a két hátsó az ülések mellett igen erősen ívelten nyúlik ki a kerekek fölött. Erős fékező hatást kifejtő karosfékkel is ellátták a hintót. A restaurálás során visszanyerte eredeti színeit, az üléstáblák és a díszítő csíkozás sötétkék, a többi alkatrész fekete lett. A kárpitos

21 kényszerült csak nagyobb felújításra, azonban sikerült pontosan olyan sötétkék kocsiposztót beszerezni, mint amilyen az eredeti volt. A bőr féltetőt kisebb pótlásokkal és javításokkal szintén helyre lehetett állítani. A hintó jelenleg az 1987-ben megnyitott új állandó közúti kiállításon látható, a Múzeum központi épületében. (L. Évkönyvünk 37. oldalán.) Visszatérve a hintó eredetére és mai szemünkkel különlegesnek minősített formai jellegzetességeire, az előbbivel kapcsolatban úgy véljük, hogy a további kutatás sem kecsegtet konkrétabb eredményekkel. Az utóbbiak tekintetében azonban nem tűnik reménytelennek a kutatás folytatása. A ma ismert rajzdokumentáció nem nyújtott elég támpontot ahhoz, hogy az 1860—80-as évek alváz-kiképzéseit teljes körűen felmérjük, s könnyen lehetséges, hogy ennek a hintónak a szerkezete nem Kölberék egyedi találmánya. Ugyanakkor számolnunk kell az ellenkezőjével is, annak alapján, amit éppen Kölberékről jegyzett meg Gaul Károly az 1885-ös a budapesti országos általános kiállításról írott beszámolójában: „Felemlítendő itt a Kölber testvérek által ő Fensége, a Koronaherczeg részére készült félfödeles Phaeton feltűnően elegáns kovácsmunkájával és eredeti alj szerkezetével."

22 21 A Közlekedési Múzeum legtöbb hintójának kárpitozását és a díszbaktakarók készítését, illetve szakszerű javítását Harmat József { f 1987) végezte. 22 Hivatalos jelentés a budapesti 1885-ki országos általános kiállításról (Szerk.: dr. Keleti Károly). Művészeti ipar, közművelődés, közlekedés. IV. köt. XXXIII. csoport. Gaul Károly: Járóművek. Bp., 1886. 6 81