A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet: A Közlekedési Múzeumok Nemzetközi Szervezetének két évtizede (1968—1987) 563

Az 1970-es évek végétől a múzeumok világszerte egyre több pénzügyi nehézséggel kerültek szembe, s ennek jele, hogy megszaporodtak a költségvetéssel, a pénzszerzési lehetőségekkel, az adminisztrációval foglalkozó témák. Ez a folyamat még napjainkban sem zárult le, s egyetlen igazán jelentős előnye az, hogy a múzeumok kapcsolatában rendkívül megerősödött a személyes tapasztalatcsere igény, amelyre a konferenciák teremtik meg az egyik legmegfelelőbb alkalmat. Csupán egyetlen problémakör volt az elmúlt két évtized alatt, melyet az IATM rendezvényeken mindvégig napirenden tartottak: a kiállítások és ezzel szoros összefüggésben — mai terminológiánk szerint — a közművelődés, s annak minden vetülete, így például a látogatókkal való kapcsolat és a kiállítás-technika, a múzeum-pedagógia, majd az 1980-as évek elejétől a számítógép megjelenése, az audio-vizuális lehetőségek kihasználásának újabb nagy területe stb. A módszerek és elvek, a különféle nézőpontok és tapasztalatok közreadásának szinte kizárólagos célja, hogy a közlekedési múzeumok minél több látogatót vonzzanak. Tény, hogy a közlekedési muzeológia módszertani alapjait sikerült kidolgozni az IATM első két évtizede alatt, és a szövetségen belül folyó munka nagy segítséget adott a közlekedési múzeumok feladatainak nemzetközileg elfogadott normájú ellátásához. A módszertan mellett a közlekedéstörténet országonkénti megismeréséhez ugyancsak jelentős mértékben hozzájuthattak az IATM-tagok. Különösen az 1980-as években nőtt meg azoknak az előadásoknak a száma, melyek egy-egy történetileg kiemelkedő jelentőségű jármű vagy közlekedéstörténeti esemény, jubileum stb. kapcsán a legfrissebb kutatási eredményeket ismertették. Ide soroljuk a restaurálások, felújítások, a tengeri régészet témaköreit is, amelyek elsősorban egy-egy világhírű lelet, vagy kiemelkedő értékű (pl. világrekorder) jármű megmentéséről, illetve rendbetételéről számoltak be. Összegezésül megállapíthatjuk, hogy az IATM konferenciái (és közgyűlései) megteremtették a közlekedési és postamúzeumok számára azt a nemzetközi fórumot, amely valóban elősegíti a tudományos és módszertani tapasztalatok kölcsönös megismerését, illetve átadását, s ha az aktivitás és a részvétel időnként lankadóban volt is, a szövetség elnöksége eddig még mindig végrehajtotta azokat a változtatásokat, amelyek — akár a szervezetet, akár a programot, a konferenciatémát érintették, — túllendítették a tagságot a közelgő krízisen. A bevezetőben utaltunk rá, hogy a budapesti Közlekedési Múzeum már az IATM megalakulásakor számottevően résztvett a nemzetközi munkában, és az első elnökségnek a Múzeum akkori főigazgatója, dr. Czére Béla is tagja lett. Azóta az IATM elnökségét és évi közgyűlését Magyarország közlekedési és postamúzeumai három alkalommal fogadták és vállalták a rendező szerepét: 1969-ben az első rendkívüli közgyűlés, 1984-ben az elnökségi ülés, és végül 1987-ben ismét a közgyűlés színhelye volt Budapest.

9 1969-ben született meg — magyar kezdeményezésre — az a nagyjelentőségű javaslat is, amely nyilvános tudományos konferenciával bővítette az eddigi, közgyűlésre és társadalmi megmozdulásokra korlátozott programot. Az első budapesti konferencia (1. ábra)

10 a „Modellek a műszaki múzeumokban" című témát választotta napirendjéül, s ez egyben azt is bizonyította, hogy a Közle9 Az IATM szocialista tag-múzeumait több alkalommal is összehívta a budapesti Közlekedési Múzeum. A felsorolt három rendezvényen kívül 1978-ban, a bécsi közgyűlés idején az IATM egynapos magyarországi tanulmányi kirándulást is szervezett: ez alkalomból Nagycenkre és Sopronba látogattak el a résztvevők. 10 A konferencia teljes beszámolója olvasható 3 lábjegyzetben idézett cikkben. 568