A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, híd- és révvámok Magyarországon (1853—1890) 241

7. ábra. A zentai Tisza-híd vámbárcái az 1890-es évekből. „A jegy ott váltható, hol az utazó a hídra lépni akar és a híd ellenkező végén szedendő be" — írták a város 1882-es szabályrendeletében szenvedni, azon sok kellemetlenséget és zsarolást, melynek mindenki ki van téve, nem említjük a vámosokkal való érintkezés kellemetlenségét.. .".

41 A vámszedők életéről, a mindennapos apró bosszúságokról kevés adat áll rendelkezésre. A vámsorompót általában lezárva tartották, s a vámszedő behúzódott a vámszedőházba. Az utas lekászálódott a kocsiról, bement, elvitatkozott a kocsi terhes vagy üres állapotáról, majd kifizette a díjat. Ekkor kijött a vámszedő, felemelte a sorompót. Szabad lett az út (6. ábra). A barcsi híd őrbódéjában a következő bútorzat volt: 1 ágy, 1 asztal és 2 szék. Ugyanott a sorompó a következőképpen nézett ki. Két barnára festett tölgyfaoszlop között egy kb. 40 kg súlyú ún. csapófa volt. Előfordult, hogy éjjel nem világították ki a sorompót, s valaki nekiment. Mérges volt egyaránt a felébresztett vámszedő és az utas. Nagyobb forgalmú helyeken a vámszedő vámbárcákat is adott (7. ábra). A zentai Tisza-híd vámszedőinek az alábbi feltételeknek kellett eleget tenniük. „Hídvámszedőnek csak feddhetetlen becsületességű, egészséges, erőteljes, írni és olvasni tudó, nős egyén választatik, aki feleségének segédkezésével az ottani éjjeli-nappali szolgálatnak megfelelni képes, mivégből mindig a híd végén e célra épített helyiségben lakni és jelen lenni tartozik."*

2 * A mai napig elterjedt vélemény, hogy a vámszedés az ország gazdasági életének akadályozója volt. Mint minden sztereotípia, ez is tanulságosan leegyszerűsítő. Véleményem szerint nem a vámszedés, hanem a jó út, a teherbíró híd, a megbízható révátkelés hiánya okozott kárt. Önmagában a vámszedés nem volt „káros" vagy „hasznos", hanem szükségszerűség. Csak egy ilyen szempontú megközelítés eredményezhet reális képet. Az út-, híd- és révvámok története, különösen 1870—90 között, jól példázza, mennyire kényszerpályán mozgott közúthálózatunk fenntartásának kérdése. A kor41 Magyar Mérnök Egylet emlékirata. Emich Gusztáv kiad. Pest, 1868. 14. p. 42 Zenta város hatóságának szabályrendelete. Zenta, 1882. 83. p. 266