A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. 1985-1987 (1988)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 129 - Dr. Frisnyák Zsuzsa: Út-, híd- és révvámok Magyarországon (1853—1890) 241

tárgyak kezelésére és fenntartására vonatkozó és a törvényhatóság gazdálkodását érintő összes vámügyi intézkedés. Az ebbe a csoportba tartozó vámok jogilag magánvámok voltak. Mégsem sorolhatjuk őket a magánvámok csoportjába, mert a fenntartásuk és építésük körüli kiadások a megyei közpénztárt terhelték. Az állam a megyei közpénztárt terhelő vámtárgyakat nem ismerte el köztehernek, mert azok csak a megye lakosságát terhelték. Ebből rögtön következett, hogy a nem köztehernek számító vámokon nem is érvényesült a közteherviselés (úgy, mint a magánvámoknál). A hatalom logikáját persze sokan nem értették és sokak igazságérzetét sértette. (L. a vámmentességekről szóló fejezetet.) A kincstár, illetve az Országos Építészeti Alap vámjai Az ebbe a csoportba tartozó vámtárgyak kétfélék lehettek. A kincstári tulajdonú utak, hidak egy részét ún. „vámegyenérték" alapján vámoltatták. (L. a következő fejezetet.) Ez azt jelentette, hogy nem közvetlenül, hanem közvetett módon álltak vámszedés alatt. Ezeken a helyeken nem volt tehát vámszedő, nem volt sorompó. A kincstári tulajdonú utak és hidak másik része közvetlenül állt vámszedés alatt. Ilyen volt például a Lippa és Radna közötti Maros-híd, a tiszaújlaki híd, a soborsini híd, a titeli hajóhíd, a técsői híd, a huszti híd stb. A kincstári vámtárgyakon a közlekedés és forgalom érdekeinek felügyelete, a vámdíjak szabályzatainak ellenőrzése az illető törvényhatóságra tartozott. A vámtételeket is a törvényhatóságok állapították meg, a helyi sajátosságok figyelembevételével, de a Pénzügyminisztériumnak (ahová a vámtételek befolytak) jóváhagyási jogköre volt. „A megye határozatát, melynek egyedüli indoka azon fájdalom! országszerte divó felfogás, hogy az államkincstárra mennél több közteher hárítandó, megsemmisítem. .. a kincstár érdekeinek megfelelő hídvámtarifa állapíttasék meg. . . "

10 A vámok jogi szabályozása Az 1853—90 között eltelt közel 40 év alatt számtalan kísérletet tettek a közlekedési vámok szabályozására, de olyan intézkedés nem született, amely valamennyi vámtárgyat érintett volna. A vámrendszernek igen szoros kapcsolata volt az útfenntartás ügyével, ezért a két kérdést általában egyszerre, egymással összefüggően kezelték. 1853. február 10-én írta alá Ferenc József az ausztriai vámrendszer bevezetéséről szóló császári nyílt parancsot. Ez az egyenlő teherviselés elve alapján rendelkezett a vámoltatásról, hatálya csak a kincstári tulajdonú utakra, hidakra és révekre terjedt ki. E parancs mindössze egyike azon rendeleteknek, amelyekkel a kormány a birodalmi egyesítési törekvéseket szolgálta. Ennek jegyében születtek meg a közutakról, a közmunkaerőről, a kincstári utak vámolásáról, a magánvámokról szóló parancsok, illetve miniszteri rendeletek. E kérdések korabeli rendezésének igénye mögött nemcsak az összbirodalmi egységesítési törekvéseket kell felfedeznünk. A kormány világosan látta ezek gazdasági, hadászati jelentőségét is. 10 OL. K. 173. 1886. 12. t. 838. cs. A pénzügyminiszter levele Máramaros-vm-hez. Bp. 1882. jan. 17. 248