A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 31 - Molnár Erzsébet: A fotóarchívum 41

most is különösebb nehézség nélkül használható. 1963-ban vette át a Múzeum, feldolgozását a közeljövőben kívánjuk elvégezni. A legrégibb felvétel 1936-ban készült, és 1951-ig kíséri végig a gyárban készült és javított hajók sorát, valamint a fontosabb eseményeket is az ott készült hajókkal kapcsolatban. Ami különösen fontossá teszi ezt az anyagot egyrészt az, hogy több olyan hajó felvételét tartalmazza, amelyről semmiféle más dokumentum nem áll rendelkezésre, valamint az, hogy egy-egy hajó építésének különböző fázisait ábrázolja. A géptermek, a különböző alkatrészek, berendezési tárgyak, hajófülkék, ebédlők stb. nemcsak műszaki szempontból értékelhetők, de a hajósok mindennapjaihoz is adalékot szolgáltatnak. Néhány érdekes felvétel a másfélezerből: a „Vihar" vontató csavaros gőzhajó (épült: 1886-ban), az „Ipolyság" vontató csavaros gőzhajó (épült: 1870-ben), a „Xenophon" kerekes gőzhajó (épült: 1881-ben), a „Phőnix" hadihajó (épült: 1891-ben). Számtalan felvétel készült a „Tisza" Duna-tengerjáró áruszállító csavaros motorhajóról, annak különböző részeiről, a „Szeged" Dunatengerjáró építéséről, a „Vásárhelyi Pál" és „Széchenyi" hajókról. Figyelemre méltó a „Kolozsvár" Duna-tengerjáró áruszállító csavaros motorhajó (épült: 1941-ben), amelyről Budapesten készült a felvétel az 1943-ban történt fekete-tengeri kiégése után; a „Románia" kerekes gőzhajó vitorlákkal (épült: 1890-ben) és a „József Attila" úszódaru, amint a Szabadság-híd részeit emeli helyére. A felszabadulást követő években sok hajó külföldi megrendelésre készült (Kossakov, Krasznogorszk, Ugligorszk stb.). Érdekes hajózástörténeti adat a szentpétervári kikötő építésére vonatkozó 1899ből való szerződés címlapfotója: megköttetett a Danubius-Schönichen—Hartmann budapesti hajógyár és a szentpétervári Útügyi Minisztérium között. A leltározatlan negatívok legnagyobb részét a MÁVAUT-tól kapott anyag teszi ki. Mennyiségét csak becsülni lehet, kb. 20 ezer db, többségében 6x6 cm-es feketefehér negatív, néhány színessel kiegészítve. Ezeket 1960 augusztusától 1979 decemberéig készítették, sajnos, nem a legjobb minőségben. Az albumokba ragasztott pozitív másolatok meghatározása hiányos, nagy részénél pedig semmiféle meghatározás sincs. Az átadott anyagnak mintegy 75%-a nem tartozik szorosan a Múzeum érdeklődési körébe. Az archiválásra kerülő negatívok még így is jelentékeny menynyiséget tesznek ki, többségükben különböző autóbusztípusokat, az ország pályaudvarait mutatják be. A diapozitív-gyűjtemény viszonylag kis mennyiségű a többi gyűjteménycsoporthoz képest. Készítésük egy-egy muzeológus előadásával kapcsolatos, gyarapodásuk így ingadozó. Az előadások általában ismeretterpsztőek, következésképpen a diafelvételek is látványosabbak, a nagyközönség számára is érdekesebb felvételekből állnak. A színestechnika kialakulása óta gyakorlatilag már csak színes diák készülnek, számuk dominál a gyűjteményben. A diapozitíveket csak leltárkönyvben tartjuk nyilván; a jövő feladata, hogy ezek is kartonrendszer segítségével kereshetők legyenek. A tervezett nyilvántartás a negatívokéhoz hasonló módon történik majd, a diapozitívek jellegének megfelelően módosítva. A gyűjtemény gyarapodását a 4. táblázat mutatja. Eredeti felvételek és reprodukciók egyaránt szerepelnek ebben a csoportban is. Az eredeti felvételek jelentős részét képezi a Múzeum munkatársainak külföldi útjukon készített felvételek, amelyek közül a legjelentősebbek az utakkal, de főleg a hidakkal kapcsolatosak. A szakcsoportok között a mennyiségi megoszlás a legegyenletesebb az archívum csoportjai közül. 52