A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 39 - Szabó László: A közúti gyűjtemény fejlődése 1975—1982 között 79

7. ábra. Nyíródoboz talajminta-vizsgálathoz (szerző felvétele) Az útburkolatok egyenletességének, hullámosságának pontos mérése máig megoldatlan feladat. Különböző elméleteket dolgoztak már ki, és ezek alapján többféle műszer készült a Varga-féle Viamétertől a Planográfon és az Ut—02-n keresztül a Bumpintegrátorig. E fejlődésnek egyik állomása az UKI—67 típusú (többször módosított és fejlesztett formájú) készülék. A 4 m hosszú, háromkerekű műszer középső kereke függőlegesen elmozdulva felrajzolja az alatta levő burkolatrész magasság-eltérését a két szélső kerék által meghatározott síktól. A módszer előnye az, hogy folyamatos és viszonylag gyors mérést tesz lehetővé. Hátránya az, hogy a mérés még ugyanazon személy és műszer esetén is csak viszonylag nagy hibával rekonstruálható, valamint az, hogy csak relatív magasságeltérés-mérésre használható s az eredmények csak statisztikai feldolgozás után alkalmasak minősítésre. Gyűjteményünkben őrizzük e típus egyik első, még módosítatlan példányát. írószerkezete egy 1 m hosszú, kb. 20 cm széles, gumihengereken feszülő papírszalagra rajzolja az egyenetlenségek kétszeresre nagyított görbéjét. Egy papírszalag kapacitása — több diagramsor esetén, kedvező helyeztben — max. kb. 3 km. Az Egri KÉV műhelye Szamosi Gábor irányításával módosította a készülék regisztráló berendezését (8. ábra). Az új szerkezet alumínium-öntvény házba került. A tekercsben befűzött papírszalagra — bár most már csak egy sorban — akár 20 km pálya diagramja is rákerülhet. Hátránya a módosított készüléknek, hogy súlypontja igen magasra került, emiatt stabilitása csökkent. A stabilitást oldalra helyezett, rugós támaszkerekek ráépítésével igyekeztek biztosítani. E megoldás célszerűtlennek bizonyult, mert ha elérte a burko89