A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Dr. Dienes Istvánná: A Közlekedési Múzeum bővítésének tervei századunk elején 403

ideiglenes épület gyors átalakításával 1899-ben nyílt meg múzeumként mindkettő; a folytatásban azonban már döntő különbség mutatkozik. A Mezőgazdasági Múzeum számára 1904-ig véglegesen kiépítették a Vajdahunyadvár melletti romantikus-historizáló épületegyüttest, a mészből—nádból—habarcsból szerkesztett kulissza-pavilonokat maga az eredeti tervező, Alpár Ignác építette át időtálló, nemes anyagok felhasználásával, oly sikeresen, hogy műemléki értékű együttest hozott létre az eredetileg kissé kusza épületcsoportból. A Közlekedési Múzeum megnyitására 1898-ban kiadott „Emlékirat"-ban — amely voltaképp a Múzeum első képes útmutatója — az intézmény egyik megszervezője és első igazgatója, Banovits Kajetán miniszteri tanácsos ezt írja: „... báró Dániel Ernő kereskedelemügyi m. kir. Minister Úr Ő Nagyméltósága ... elrendelni kegyeskedett, hogy ... a Közlekedési Múzeum megalapít tassék s egyelőre a közlekedési kiállítási csarnokban elhelyeztessék', megjegyezvén, hogy a közérdekű célra való tekintetből időközben a fővárosi közönség beleegyezését adta, hogy a közlekedési csarnok továbbra is helyén maradhasson" (kiemelés tőlem D. I.). A Főváros Tanácsa ugyanis ekkor 10 évre engedélyezte a kiállítási csarnok fennmaradását, majd ennek L teltével újabb 10 évre, tehát 1916-ig meghosszabbította ezt a határidőt. A millenniumi kiállítás csarnokai egy fél esztendőre készültek, minthogy az országos nagy bemutató a magyar gazdaság állapotáról 1896 májusától októberig tartott. Az épületeket ennek megfelelően tervezték: a díszes, pompázatos külső fontos volt, a tartós kivitel azonban nem, hiszen úgyis lebontották azokat, visszaadva a Városligetet eredeti rendeltetésének. Amint térképünkön (1. ábra) is látható, erre a fél évre bizony alaposan teleépítették a liget területét a kiállítási pavilonokkal, s ezt óhatatlanul megsínylették azok a nemes fák is — gesztenyék, platánok, fenyőfélék —, amelyeket a század első felében József nádor alcsuti birtokáról telepítettek a főváros pihenő-parkjának szépítésére. A kiállítás lebontása után mindenesetre igyekeztek a növényzet hiányait gyorsan pótolni. Nem készült a véglegesség igényével a közlekedési csarnok sem, amelyet Pfaff Ferenc, a MÁV építésze tervezett. Romantikus-eklektikus stílusával a millenniumi kiállítás általános képéhez igazodott; csipkés tornyai, árkádjai, oszlopos-ballusztrádos emeletsora és a középső, 67 m magas, szecessziós ívű kupola pusztán funkciótlan díszül szolgált, szinte valamiféle mesekastély képzetét keltette. A kortársak szerint a közlekedési csarnok a millenniumi kiállítás egyik legszebb épülete volt; tárgyilagosan el kell azonban ismernünk, hogy kissé túlcicomázott külleméből az épület rendeltetésére nem lehetett következtetni (2. és 3. ábra). Ez lett volna azonban még a kisebb probléma. Nagyobb gondot jelentett, hogy a közlekedési csarnok éppúgy egyetlen nyárra készült, mint az ezredéves kiállítás más építményei, s a múzeummá való átalakítás is inkább a kiállított anyag átrendezését, mintsem az épület megerősítését jelentette. Természetesen ennek érdekében is tenni kellett időnként egyet-mást, hiszen az évek múlását az ideiglenes csarnok erősen megérezte. „... Részint a rendes fenntartás, részint külön hitelek terhére már eddig is több oly munka végeztetett, illetve vétetett a legközelebbi jövőben kilátásba, melyek mind az épület véglegesítését mozdítják elő" — írja 1910-ben Banovits Kajetán, a múzeum igazgatója. S hogy ezek a munkák nem voltak csekélyek, kiderül pl. az Első Magyar Épült Emelő és Toló Vállalat reklám-füzetkéjéből: „Ezen múzeum középső kupola-építménye 67 méter magas, 25 méter átmérőjű, és 12 szegecselt vasoszlopon nyugszik. Ezen vasoszlopok közül 4 drb oszlop egyenként 100 000 kgr, 4 drb egyenként 80 000 kgr és 4 drb egyenként 50 000 kgr, összesen tehát 920 000 kgr súlylyal van megterhelve. A vaspillérek teljesen ki vannak falazva és faczölöpzeten állottak. A faczölöp404