A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Dr. Medveczki Ágnes: A Budai Közúti Vaspálya Társaság 313

számát fehér, a BKVT cégjelét (Buda címerével) arany színnel festették fel a kocsikra. A csukott kocsik első osztályán az egyik megrendelő levél szerint 9, egy kocsitervrajz szerint 8 zöld színű párnázott ülés volt, míg a második osztályon 15 ülőhely, de itt „vasból való bútorzatot" alkalmaztak. A peron ezeken a kocsikon is nyitott volt. A kocsik szerkezete egyszerű volt, szegecselt alvázat, egyenes — az emeletes kocsiknál hajlított — hossztartót alkalmaztak. Kovácsoltvas küllős és öntött kerekeket használtak. A kocsikerekek egy részét a Ganz és Társa cég szállította a bécsi kocsigyárnak. Biztonsági okokból az utasok csak a kocsik hátsó lépcsőjénél szállhattak fel, ezért az első lépcsők feljáróját lánccal lezárták. A lépcsők fellépési magassága 20—28 cm lehetett. A budai lóvasút vonalain több, köztük néhány halálos baleset is előfordult, ezért 1870-ben Óbuda kapitányi hivatala felkérte a társaságot, hogy minden fogatot lásson el csengővel, „amely midőn a kocsis a trombita fúvását elhagyja, a jeladást némikép pótolja". A csengettyű használatát a pesti lóvasút részére miniszteri rendelet írta elő, s ez értelemszerűen a budai társaság számára is érvényes lehetett; a BKVT igazgatósága utasította a lovászmestert, hogy intézkedjék a csengők beszerzése és felszerelése iránt. Óbuda kapitányi hivatala amiatt is több ízben volt kénytelen a BKVTnek átírni, mert a lóvasúti kocsik nem tartották be — a kifüggesztett tilalmi tábla ellenére — a Fő utca egy részén előírt „lassú trappot". A forgalom lebonyolításához kellő számú lovat is beszereztek; kezdetben bérelt lovakat csak ritkán vettek igénybe. Saját lovaikkal viszont vállaltak bérfuvarozást is. (Buda városa télen max. napi 5,— Frt díjért igénybe is vette azt.) A BKVT-nek 1868. év végén 132 db, 1869. áprilisában már 197 db lova volt, a következő év végén pedig 190 db. Ekkoriban a lóvasúti „szolgálatra" alkalmas lovak ára 210—215 forintot tett ki. A lovak napi zab adagja 15 icce volt, ezt 1870-ben 20 iccére (kb. 16 1) emelték. A lovak gondozását, ápolását szigorúan megkívánták. Tisztításuk a kocsisok feladata volt, s ha ezt a munkát elhanyagolták, vagy nem kellően végezték, büntetést fizettek. Állatorvost is alkalmaztak, aki egyben a kovácsműhely vezetője is volt. (A budai „A római császárhoz" patikában folyószámlájuk volt a lovak számára kiszolgáltatott gyógyszerekre.) A kovácsműhely a Proviant utcában (ma: Bem J. u., „Pálffy telep") volt, ahol 40 kocsi számára kocsiszínt és 130 ló számára istállót is építettek.

29 Az építést 1869-ben fejezték be. A Zugligetben is felállítottak egy ideiglenes, 10 kocsi számára elegendő színt és egy nagyobb istállót, majd az 1869-ben megvásárolt telken, a Szép Ilona mellett 80 ló számára építettek istállót, valamint lovászmesteri lakást 1870—71-ben. A BKVT sem a kocsik, sem a lovak beszerzésénél nem takarékoskodott; vonalainak hossza, a forgalom nagysága nem indokolta a beszerzett mennyiséget — igaz, mint ahogy látni fogjuk, további vonalépítési tervei is voltak. A lótartási költségek jelentős emelkedése miatt később a lóállományt csökkentették is, a feleslegessé vált lovakat nyilvános árverésen adták el. A zab ára ugyanis 1871-ben a két évvel korábbihoz viszonyítva 41, a szénáé 46%-kal emelkedett. Az 1874. évből van adat arra, hogy hány lóra volt szükség a zugligeti és az óbudai vonal egy délelőtti forgalmának fenntartásához; 36 párra. Ekkor a társaságnak öszszesen 121 lova volt, de ezt is kb. a felére tervezték csökkenteni.

30 29 Az építési engedélyt Buda Főváros 1867. nov. 22-i ülésén 12461. sz. alatt adta meg. 30 A Kerületi Elöljáróság felhívta a BKVT-t, hogy 1874. júl. 21-én reggel az összes lovát mutassa be. A társaság 36 pár ló bérlésének engedélyezését kérte az elöljáróság költségére, hogy a délelőtti forgalmat fenn tudják tartani. 1874. végén már csak 75 db lovuk volt. 331