A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Dr. Jasinszky István: Fejezetek az útjelzők történetéből 133

Indiában i. e. 256-ban Asoka király 14 pontból álló ediktumot adott ki, amelyek közül a 7. arról szól, hogy Asoka király utakat építtetett, s ezek mentén 10 stádiumonként kőoszlopokat állíttatott fel, amelyek a távolságokat és az útelágazásokat jelezték. Sztrabón (kb. i. e. 60.—i. sz. 20.) Geographicá-jában pedig már említést tesz a patnai (Palibothra) útról, amely a Gangeszt az Idussal kötötte össze. A műút mentén, amely 20 000 stadion (3280 km) hosszú volt, a távolságot mérföldkövek jelezték.16 A KÖZÉPKOR A középkori utak távolság- és irányjelzésének rendszere — tárgyi emlékek hiányában — még részben feltáratlan. Az utak elhanyagoltságát figyelembe véve, azok jelzésével sem törődtek sokat. A köves utak építését általában fényűzésnek tartották. Először a 12. században Brabantban találkozunk kövezett útra utaló megnevezéssel. Majd a 14. századból a Gént városa által építtetett kövezett út ismert, amely a fellendülő kereskedelem hatásának köszönheti létét. Ez után Nyugat-Európában ismét fokozódott az utak építésének jelentősége. Sajnos, a középkorban az utak a járványok közvetítői is voltak. Ilyenkor a városokba vezető utakat lezárták, a lezárásra és a veszélyre táblák hívták fel a figyelmet, de a tiltó rendelkezésnek inkább a katonaság szerzett érvényt. A Kolumbusz útját követő spanyol felfedezések és hódítások révén az inka kultúra is ismertté vált. Nagy magasságokban húzódott a „Napisten hadi útja", 5200 km hosszúságban, s csodálatos volt a tengerparti út 4000 km-es szakasza. Ezeken az utakon 7 km-nek megfelelő szakaszonként állítottak fel mérföldköveket, s ezek között még külön pihenőfülkéket helyeztek el a futárok számára (3. ábra). Mind a 7 km-enként felállított távolságjelző köveket, mind a közbeeső pihenőfülkéket az inkák hadiútja jelzőköveiként tarthatjuk számon. A könyvnyomtatás széles körű elterjedése után, ha tárgyi emlékek nem is, de már írásbeli emlékeink maradtak fenn útjelző táblákról. Egy, a 17. században készült enciklopédia metszetmellékletei a fából készült útjelzők számos darabját mutatják be.i7 Közülük az emberi karokat — kézzel és mutatóujjal — utánzó útjelzőoszlopok ma már meglepő látványt nyújtanának, de a 16—17. század emberének ez a legtermészetesebb formája volt az útirány jelzésére (4. ábra). MAGYARORSZÁGI ÚTJELZŐK A 18. SZÁZADTÓL Néhány, a múlt század közepétől fennmaradt nyomtatvány tanúskodik arról, hogy Magyarországon a 19. század közlekedési szakemberei is törekedtek az útjelzés egységes kialakítására. 5. ábránkon bemutatjuk a fót—kerepesi és a csömör— mogyoródi, illetve a palota—mogyoródi utak kereszteződéséhez tervezett irányés távolságjelző oszlop szabványrajzát, amelyet az 1849—1853 között működött Magyarországi Császári és Királyi Országos Építési Igazgatóság tervezett és adott 16 Vö. Sztrabón: Geographica, Gondolat, Bp., 1977. 865. p.; továbbá Andai Pál: A mérnöki alkotás története. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1959. 111—120. p. 17 L. Krünitz 1776—1858. évi berlini enciklopédiájának LXII. kötetében. 139