A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Dr. Jasinszky István: Fejezetek az útjelzők történetéből 133

EGYÉB ÓKORI TÁVOLSÁG- ÉS IRÁNYJELZŐK Felmerül a kérdés, hogy a rómaiak voltak-e a világon az elsó'k, akik a biztonságos közlekedés és tájékozódás — formájában változott, de a mai napig is használatos — eszközét megalkották és alkalmazták? Ha visszapillantunk a görög kultúra világába, amelybó'l a római kultúra oly sokat merített, érdekes közlekedéstörténeti emlékeket is találunk. N. G. L. Hammond könyvében a görögök kereskedelméről írva említi, hogy i. e. a 8. században Korinthos­nál, ahol nagy kereskedelmi központ alakult ki, a félszigetet megkerülő vízi út le­rövidítésére a két tengerpartot elválasztó 7 km széles földszoroson egy szárazföldi kö­vezett utat — diolkosz-t építettek ki. 12 A diolkosz azt a célt szolgálta, hogy azon a félsziget partjához érkezett hajókat hatalmas görgőkre helyezve — tehát szárazon — vontassák át a túlsó partra. Az út feltárása folyamán annak mentén több kőoszlopot találtak, amelyeken — egyelőre megfejthetetlen — írásjelek láthatók. Feltételezés szerint a megfejthetetlen szöveg az út használatára vonatkozó szabályokat tartal­mazhat — így következtet Horváth Árpád munkájában. 13 Ennek alapján e kő-jelző­oszlopok a római mérföldkövek őseinek is tekinthetők. Sajnos, ennek bizonyítására bővebb adatok, leletek nem állnak rendelkezésünkre. Az attikai utak mentén az i. e. 6. században még egyéb közlekedési műtárgyaknak nevezhető alkotásokat is találunk. Ezek a Hermes tiszteletére felállított oszlopok — a hermák — amelyek egyúttal határkőként is szolgáltak. A hermák elsősorban kultikus jellegűek voltak, a tájékozódást csak közvetett módon, kevéssé szol­gálták. A hermákról részletesebb tájékoztatást ad Carolo Christiano Schramm, Witten­bergben 1726-ban kiadott könyvében, 14 amely szerint ezek a hermák vagy másként „empay"-ok, 15 szobrok, fából, kőből vagy fémből készültek. Talapzatuk négyszög­letes keresztmetszetű volt, amely felfelé szélesedett. A talapzaton eredetileg Mercur mellszobra állt, később azonban Görögország híres férfiairól is készültek e jelzést szolgáló mellszobrok. Utak mentén és kereszteződésekben állították fel őket, a szobor arca az útirányba nézett. Útkereszteződésekben a szobornak négy arca volt, amely négy irányba nézett — vagyis mutatta az irányt. Babilónia és Asszíria kevés útépítési emlékei között jelzésül szolgáló útmenti osz­lopokat nem találunk ugyan, de az útburkoló kövek oldallapjain olyan szöveg olvas­ható, amelyen az építtető magasztalásán kívül azokra a helységekre is utal, amelyek­hez az út vezet. Egyiptom régi útjai mentén — amelyeket a Ptolemaioszok idejében még jobban ki­építettek — csupán templomrom-maradványokat találunk, amelyek azonban akkoriban a tájékozódást is segítették. A távolságot számjelzéssel fel nem tüntető, de a távolságot meghatározó épületeket az i. e. évszázadokban épült kínai utaknál találunk, ahol minden 10 li (egy li=442 m) távolságra egy kisebb vendégfogadót, 30 li távolságra pedig egy-egy nagyobb vendég­fogadót építettek fel az út mentén. így a kínai utaknál e szabályos távolságokban meg­épített fogadók a távolság fontos meghatározói voltak. 12 Hammond, N. G. L.: A history of Greece to 322 b.c. Oxford Clarendon Press, Oxford, 1981. 129. p. 1 3 Horváth Árpád: Utak, hidak, vasutak. Zrínyi Kiadó, Bp., 1970. 17. p. 14 Carolo Christiano Schramm: Wege-. Weisern, Armen- und Meilen-Sáulen. Vitembergae, 1726. (A drezdai Állami Szász Könyvtárban és a lipcsei Állami Archívumban). !5 Heinz Burckart: Zur Geschichte der Postsáulenaufstellung in Kursachsen. Sáchsische Heimat­blátter, 1971. évi 6. sz. 137

Next

/
Thumbnails
Contents