A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Dr. Medveczki Ágnes: A kisszakasz-rendszer Budapesten 509

lakon voltak ugyan panaszok a szakaszbeosztást illetően, de ezt hamarosan orvosolták. A kifogások figyelembevételével a szakaszbeosztást 1934-ben egyes útvonalakon módosították. Ebben az évben már a kisszakasz — 3 kisszakasz érmét 2 utasnak számolva — az 1933. évihez viszonyítva 29,2%-os utasszám növekedést eredményezett. Szakkörökben és a sajtóban azonban nem fogadták osztatlan elismeréssel az új rendszert. Hibájául rótták fel — többek között —, hogy a felszállást a tantusz bedobása nehezíti, ezért lassítja a közlekedést, a kocsikban zsúfoltságot teremt, a hoszszútávú utasoknak hátrányos, ők a kényelmetlenebb hátsó kocsikban kényszerülnek utazni. De a kisszakasz-utasok részére is hátrányos, hogy a nyitott peronon kell utazniok reggel 1/2 9 óráig, hogy pénzüket tantuszokba kell fektetniök. A Népszava cikkírója ezeken kívül arra is rámutatott, hogy a kalauzok és a kocsivezetők részére nagy megterhelést jelentett az egyenetlen forgalom és zsúfoltság. Sérelmezték azt is, hogy a kisszakasz bevezetésekor megszüntették a kültelki jegyet, ez az utasok egy részének áremelkedést jelentett. Szakkörökben azt is kifogásolták, hogy a rendszer egyenetlen kocsiterhelést okoz. Mások kétségbe vonták a kisszakasz pénzügyi eredményességét, mert a második szakasz igénybevételekor „az ingyen utazás" korlátlan lehetőségét kínálja. Változtatásokat is javasoltak. Egy példa: léptessenek életbe 10 filléres vonaljegyet a meglevő tantuszokkal úgy, hogy a felszállás a hátsó peronon, a leszállás az elsőn legyen. Különösen akkor bírálták sokat a kisszakasz-rendszert, amikor az 1936. július 1től életbeléptetett viteldíjemelés után (3. táblázat) ugrásszerűen megnőtt a forgalma, — az áremelés a kisszakaszt ugyanis nem érintette. 1936. július 3-án Budapest főkapitánya a polgármesterhez írott levelében bírálta a villamosközlekedés állapotát. Nehezményezte, hogy a BSZKRt igazgatósága a motorkocsiknak a peronról a kocsi belsejébe vezető ajtók melletti részen eltávolította az üléseket, így még több embert lehetett összezsúfolni a kisszakasz-részben; ez sérti a közegészség, a vagyonbiztonság, az utazóközönség kényelmének, sőt még a közerkölcsiségnek érdekeit is. Bírálja azt az újítást is, hogy egyes járatokon a felszálló utasoktól is a kalauz szedi a tantuszokat, s nem a kocsivezető melletti perselybe kell azokat bedobni. Ezzel a kocsivezető arra kényszerül, hogy az utasoknak magyarázzon, a közönséget is megzavarják vele. A kocsivezetők figyelmét nem szabad elvonni, már a persely ellenőrzése is többletmunkát jelentett, nem szabad újabb megterhelést rájuk róni. A BSZKRt válasza, sajnos, csak töredékben maradt ránk. Ebben mindenekelőtt kétségbe vonják a főkapitány illetékességét a kifogásolt ügyekben, s megállapítják, hogy kifogásai „különben sem alaposak". A BSZKRt a fentiekben bíráltakon kívül egyéb intézkedésekkel is reagált a kisszakasz forgalom növekedésére; 1937-től a kisszakasz utasok számára fenntartott ko• csikat „K" jelzésű, szembeötlő táblákkal látták el. A másik intézkedés kevésbé népszerű volt: javasolták a kisszakasz árának felemelését 8 fillérre. Az emelést azzal is indokolták, hogy ebből tudják fedezni az alkalmazottak központilag elrendelt fizetésemelését. A hatóságok az áremelést engedélyezték, 1937. december 31-től lépett életbe; a jegyek nem változtak, maradt a tantusz. A kisszakasz árának felemelésével egyidejűleg a 16 filléres szakaszjegy árát (ezt sem változtatták 1936-ban) 20 fillérre módosították. A kisszakasz viteldíjának felemelését a Magyar Mérnök és Építész Egyletben elég éles vita előzte meg a kisszakasz létjogosultságával kapcsolatosan. Az Egyesület közlönyében közzétett vita főszereplői Milch Móricz, Balog Emil és Patz Sándor voltak. Milch „Budapest közúti vasútjának válsága és az orvoslás útja" c. cikkében 517