A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)
II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Dr. Medveczki Ágnes: A kisszakasz-rendszer Budapesten 509
3. ábra. A kocsikon elhelyezett kisszakasz persely A kisszakasz-rendszer már bevezetése első hónapjaiban beváltotta a hozzáfűzött pénzügyi reményeket. Megállt a bevétel csökkenése, nőtt az utasforgalom. Amint azt a BSZKRt 1933. évi üzleti jelentése megállapította, az utasok mintegy 40%-a vette igénybe a kisszakaszt. A kisszakasz utasoknak csak egy része volt új, rövidtávú utas; a rendszer hatására átcsoportosulás következett be az utasok számában. Akik korábban 16 filléres szakaszjeggyel utaztak, többnyire átvándoroltak 2 vagy 3 kisszakos utassá, de kihatott az új rendszer az átszállójegyek forgalmára is. A kisszakasz-rendszer a BSZKRt számítása szerint az utazóközönségnek 25—62,5%-os viteldíj megtakarítást jelentett. A BSZKRt-nak pedig az évek óta egyre csökkenő személyszállítási bevétel emelkedését. Úgy tűnik, hogy a kisszakasz-rendszer mindenkinek előnyös volt. Az új tarifarendszer megalkotója a kisszakasz eredményeit elemző tanulmányában ezeket az előnyöket a következőkben foglalta össze. 514