A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

BERENDEZÉSEK, NYERSANYAGOK, FÉLKÉSZ- ÉS KÉSZGYÁRTMÁNYOK A századforduló körüli évek, évtizedek alapvető változást hoztak az ipari termelés műszaki feltételeiben, szervezeti és üzemi kereteiben. A minőségi átalakulás megnyilvánult a kézműipari technikáról a gépi technikára való áttérésben, a korszerű, legújabb technológia alkalmazásában, nagy sorozatok gyártásában, a termékek tipizálásában stb., továbbá az egyre differenciálódó munkamegosztásban. A technikai fejlődés egyelőre még a gőzkorszak jegyében állt, de már nőtt a villamosenergia-termelés, és a villamos vagy belső égésű motorok alkalmazása kisebb üzemek számára is gazdaságossá tette a gépesítést. A nagyipari üzemek többsége új létesítmény volt, s az egykori kézműipari kis- vagy középüzemek egy része fejlődött csak gyárrá. A kocsigyártó ipar a 19. század első felében, a tőkés fejlődés kezdetén az ipar élvonalában járt, s a nagyipari szint elérésére — legalábbis egy gyára — a század végén még mindig rendelkezett a megfelelő feltételekkel (számottevő történeti múlt megfelelő export piaccal párosulva). A tények és a számszerű adatok azonban azt mutatják, hogy az átlagos fővárosi iparfejlődéshez viszonyítva nemcsak a modern tőkés nagyüzemmé válás, hanem a hagyományos kézműves üzemről a tőkés ipari üzemre való átmenet folyamata is akadozott. Pedig az 1870-es évek elején a kocsigyártásra berendezkedett „fővárosi ipartelepek jobbára helyes, a mai követelményeknek megfelelő felszereléssel bírnak, és úgy berendezésük, és a készülékek mivolta, mint a munkások és gyárvezetők szakképessége szerint azon helyzetben lennének, magasabb társadalmi igényeket is teljes mérvben kielégíthetni"

53 Ezek a lelkes sorok valójában csak négy fővárosi gyárra vonatkoztathatók; a Kölber Testvérek Cs. és Kir. Udvari Kocsigyárára, valamint Glattfelder Jakab, Misura Mihály, Bogdán József kocsigyárára. Termelési adataik, továbbá berendezéseik, gyártmányaik főbb adatai szerepelnek az 1898-as iparstatisztikai feldolgozásban, s azok alapján a gyáripar korszakunkra eső helyzete csaknem teljes mértékben jellemezhető. A „gyár" elnevezés a húsznál több munkást foglalkoztató üzemeket illette meg, függetlenül attól, hogy berendezéseik cs forgalmuk mennyire indokolta azt. A négy gyár közül a legszámottevőbb történeti múlttal a Kölberek rendelkeztek, a Bogdán-féle üzem alapítási éve a 19. század közepére esik míg Glattfelder gyára a hatvanas évek végén, Misuráé a nyolcvanas évek elején keletkezett. Korszakunkban még fénykorát élte a Kölber gyár, joggal használva e címet. Misura kisüzemből indult, s hosszabb ideig a gyári szintet csak munkáslétszámával érte el, egyébként alig haladt túl a középüzemi szinten. Viszont a korszak végére anynyira előretört, hogy 1913-ban nyitott új üzemével közvetlenül Kölberek mögé került. Bogdán József gyára 1905-ben részvénytársasági tulajdonba ment át, s az két év elteltével — miután kibővítette az üzemet — már autókarosszéria-gyártással próbálkozott. Glattfelder Jakab a kocsigyártás terén oly eredményesen működött, hogy Kölberek után másodikként, 1909-ben nemesi rangot (és móori előnevet) kapott, azonban 53 Kőnek i. m. 360. p. 278