A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

kocsigyártóknak vallották magukat. A miniszteri rendelet ennek alapján törölte a „Kovács és Bognár Ipar Testület" alapszabályaiból a kocsigyártó címet, ugyanakkor* elrendelte annak felvételét a „Budapesti Könyvkötők, Kesztyűsök, Sérvkötők, Tímárok, Nyergesek, Szíjjartók és Bőröndösök Ipartestületébe". Látszólag csak egy összefoglaló jelző' cserélt helyet, azonban eredményeként nem működött pl. a békéltető' bizottság, mert a bognár segédek segélyegyletét is kocsigyártó elnevezéssel engedélyezték, s ezért maguk a bognár segédek vonakodtak résztvenni a „Kovács és Bognár Ipar Testület" tevékenységében. Végül az Ipartestület 1896-ban a kereskedelmi miniszterhez folyamodott a kocsigyártó cím elnyeréséért. A felterjesztésben igen világosan körvonalazták a szakmákat, élesen leszögezve azt is, hogy a kocsinyergesek tévesen és jogtalanul nevezték magukat kocsigyártóknak. (Ezt a vádat jelenidőben is megismételték!) Indokaik szerint: amíg a*kocsinyergesek csak a nyers favázak bebőrözésével és kárpitozásával foglalkoznak, addig a bognárok készítik a teljes kocsitestet, és a kovácsok a teljes vasalást, „s azon iparosok kik kocsigyártással foglalkoznak túlnyomólag vagy kitanult kovácsok, vagy bognárok; s azon kis számban levő kocsinyergesek vagy kocsifényezők kik szintén teljes kocsi előállításával foglalkoznak testületi tagjaink nélkül a kocsi teljes előállítására képtelenek, s így a kocsigyártó elnevezésre sem jogosultak, mert mint nyergesek, vagy fényezők teher kocsik előállítására sem hivatva sem képezve nincsenek, mert a kocsigyártó szó fogalma nem csak a hintó, hanem a teher kocsik előállításában is nyilvánul". 3

5 Három év kellett ahhoz, hogy a budapesti ipartestületek felettes hatósága kivizsgálja a fentieket és meghozza határozatát, amely a „Kovács és Bognár Ipartestület" teljes kérelmének helyt adott. „Ha a bognáriparnak, továbbá az úgynevezett kocsigyártó, helyesebben kocsinyerges-iparnak munkakörét tüzetes vizsgálat tárgyává tesszük, kitűnik, hogy a korábban a kamara által is osztott az a nézet, mintha a bognárok csupán csak egyes kocsirészletek előállításával foglalkoznának, téves: — mert a bognárok egyfelől a teherkocsikat, — a melyek pedig az összes gyártásnak körülbelül 98%-át teszik, — teljesen elkészítve és fölszerelve hozzák forgalomba, — másfelől pedig a hintókhoz szükséges kocsi-vázat, vagyis a hintónak alakot adó legfontosabb alkatrészét készítik el. — Ellenben a kocsinyergesek a fővárosban csak a kocsiváznak bebőrözésére vagy kárpitozására, a kocsifényezők végül a kocsiváznak mázolására, illetve fényezésére szorítkoznak. A kocsigyártási munkákat tulajdonképpen a bognáriparosok végzik és nem a kocsinyergesek vagy a kocsifényezők, akik a bognár-iparosok által szolgáltatott kocsitesten csupán bizonyos kiegészítő munkákat végeznek és mely utóbbiak a részükre annak idején tévesen kiállított kocsigyártói iparigazolványok alapján tévesen kocsigyártóknak neveztetnek."

36 A vizsgálat megállapította, hogy a „kocsigyártók"-nak csupán egynegyede egyesítette műhelyében a kovács, bognár és kocsinyerges munkát, és használta jogosan a fenti címet. A többiek csak a hintók előállításának „kiegészítő" — azaz nyerges — munkáit végezték. A testület új címe „Budapesti Kovács és Kocsigyártó Ipartestület" lett, s tagjainak sorába fogadta a kocsinyergeseket is. E kérdés lezárásaként a korabeli szakmai közvélemény idézését is fontosnak tartjuk, mert szintén azt igazolja, hogy az Ipartestület a valóságos helyzetet tárta fel. A „Kocsigyártás" (Alcím: „A kovács, kerékgyártó és 35 Felterjesztés kocsigyártó cím elnyeréséért. 1896. XI. közgyűlési jkv. BFL IX. 215. 36BFL „Budapesti Kovács és Kocsigyártó Ipartestület" 192/1899. 262