A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

csak kellő vagyonnal kellett rendelkezniük, hanem ismerniük kellett a járműkészítés — jelen esetben elsősorban a hintókészítés — minden részműveletét. Későbbi forrásaink igazolják, hogy elég gyakori volt a kocsigyártás több szakmájában való egyidejű jártasság, azonban a nyergesek esetében a magyarázatot máshol kell keresnünk. A megoldás abban az utasításban rejlik, amely szerint a nyerges segédek csak azután válhattak mesterekké, ha sikeresen elkészítették rajzremeküket és nyeregfaragásukat — s a rajzremek mindig hintó-, illetve járműrajz volt.

31 A céhkorszakban tehát a bognárok mellett a nyergesek adták meg a készülő igényesebb járművek formáját, (mivel kárpitozásra parasztszekérnél nemigen volt szükség), majd a végső kidolgozás (bőrözés, bélelés stb.) ugyancsak az ő kezük közül került ki, s a vevő is a nyergesektől vette át a kocsit. Az 1840-es években a mesterjogra áhítozók ki akartak bújni a nyeregfaragás alól, s indokul azt hozták fel, hogy a nyergesek fő foglalkozása már a hintókészítés lett. A nyerges céh azonban ezt megcáfolta, és külön hangsúlyozta, hogy a nyergesek a kocsit csak lerajzolják.

32 Jó rajzot készíteni viszont csak az tudott, aki maga is tisztában volt a kocsik készítésének minden részletével. Kossuth Lajos tollából olvashatjuk Kölber Jakab rajztudományának dicséretét: „A nyergesek és a kocsigyártók osztályát az első magyar iparmű kiállításon csupán Kölber Jakab úr képviselé. Hintói többnyire mind saját rajza szerint készülnek, s szépségben és ízletes szerkezetben kitűnők."

33 (A családi hagyományban fennmaradt, hogy a Warschag Jakab által 1836-ban festett cégérképen éppen István főherceg állt meg hintót rendelni — az egyébként „Casimir Kölber. B. Sattler M" feliratú műhelykapu előtt.) A kapitalizálódással és a gyáripar fejlődésével lassanként megszűnt a nyerges mesterek sajátos, s talán kiváltságosnak is nevezhető helyzete, amely azonban még a kortársak számára sem volt egyértelmű. Az 1877-ben kiadott „Találmányok könyvé"ben a következőket olvashatjuk: „A nyerges működése, mely igen közeli rokonságban áll a tarsolyos és szíjjártó iparával, rendesen kiterjed ugyan a paripa teljes fölszerelésének készítésére, mindazonáltal a nyereg mindenha főmunkája, és ha némely vidéken a kocsigyártót nyergesnek mondják, ez úgy látszik a nyelvszokás hibájának tudható be, és még abból az időből ered, mikor a két rokon ipar még nem volt teljesen elválasztva."

34 Az 1870-es évektől a kocsigyártásban bekövetkező minőségi változások, az egyszerűbb rajzokat felváltó bonyolult kocsiszerkesztések bevezetése már jobbára bognármestereknek okozott gondot, azonban a kocsigyártó címet is használó nyergesek hovatartozása és az iparon belüli helyzete a század végén még mindig vitatott volt. Az ipartestületekbe tömörült iparosok és a felettes iparhatóságok között csaknem egy évtizedig tartott annak a tisztázása, hogy kit tekintsenek kocsigyártónak. Az e témakörben folytatott levelezések pontosan körvonalazták az egyes szakmákat, megadva számunkra a terminológiai meghatározásokat. A bonyodalmakat mindenekelőtt az váltotta ki, hogy amikor az 1884. évi XVII. te. értelmében az ipartestületek alakulása folyt, a bognárok mellett a kocsinyergesek is 31 Adamkó János nyerges segéd csak anyagi remek készítése — nyereg angol, magyar, német módra — iránt folyamodik, de a céh véleménye szerint náluk emberemlékezet óta abból áll a remeklés, hogy hintót kell rajzolni és 3 nyerget elkészíteni. BFL Pesti lt. Int. a. n. 11746. 32BFL Pesti lt. Rel. a. n. 12170. OL C 49. Helytartótanácsi lt. Depc. Civit. 1843-36-190, 1844-36-590. 33 Kossuth i. m. 64. p. ^Frecskay János: Találmányok könyve I. Franklin társ. Bp., 1877. 275. p. 260