A Közlekedési Múzeum Évkönyve 4. 1976-1978 (1979)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 123 - Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébet: A fővárosi kocsigyártó ipar története a tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig 249

Egészen végletes kezdeményezések is születtek a céhek részéről. Az 1850-es évek végén a pesti kovács céh a városi tanácshoz írott kérvényében

18 aziránt folyamodott, hogy céhüket nyilvánítsák zárttá. Ennek a lehetetlen és mindennemű ipari mozgást meggátoló kérelemnek indokait érdemes részleteznünk: — a céhben már 28 mesterük van, a kocsigyárakban pedig 60 kovácslegény dolgozik, s mellettük még az állatorvosi egyetemen és a katonaságnál is dolgoznak kovácsok, akiknek a kontárkodását nem tudják megakadályozni, — még a bognárok is készítenek kovácsmunkát, — a vasútépítés, a hajózás, a közlekedés „modernizálódása" teljesen kiszorítja munkáikat. Felterjesztésükben érdemükül megemlítették, hogy céhük eddig még mindenkinek megadta a mesterjogot, és korábban köztük konkurrencia vagy kenyéririgység nem volt. A városi tanács természetesen elutasító döntést hozott. A már fennálló gyárak elleni fellépések eredménytelensége idővel arra ösztönözte a céhtagságot, hogy csak a bizonyíthatóan tőkeszegény próbálkozások elé gördítsen akadályokat; ha egyéb lehetőségük nem akadt, akkor intelmek és fenyegetések formájában. Például az egyik pesti kocsigyártó mesterjog kérésének felülvizsgálatakor a nyerges céh külön hangsúlyozta, hogy a jelölt ellen ugyan nincs kifogása, remekeljen stb., azonban kocsigyárat fel ne merjen állítani.

19 Az 1872. évi VIII. te. véglegesen eltörölte a céheket, és deklarálta a teljes iparszabadságot

20 Mielőtt rátérnénk a céhes kötöttségektől megszabaduló és a 19. század utolsó harmadában kezdődő ipari forradalomba bekapcsolódó fővárosi kocsigyártó ipar helyzetének további elemzésére, szükségesnek tartjuk — s amennyire ezt a rendelkezésre álló források is lehetővé teszik — a céhes műhelyeknek és gyártmányaiknak rövid leírását. Általánosságban leszögezhetjük, hogy a kismesterek műhelyeiben minden mester és szakképzett legény az iparágon belül egy-egy munkadarabon a teljes munkát elvégezte. Ez a gyakorlat vezetett a műhelyegységek ismétlődéséhez. (Vagyis a munkapadokhoz tartozó meghatározott szerszámkészlet ugyanúgy sokszorozódott meg, ahogyan a munkapadok számát gyarapították.) A bognárok felszerelése nem sokban tért el a fa megmunkálásával foglalkozó többi mesterség felszerelésétől. A műhelyek főbb berendezései közé a munkapadok tartoztak, amelyekhez különféle megmunkáló szerszámok sorakoztak. A bognárműhelyekben viszonylag sok munkapadot — gyalupadot, esztergapadot, továbbá szívószéket, talpfúrószéket és vonószéket — tartottak már ezekben az évtizedekben is. A padok mellett még faragótőkéket használtak. A szerszámok között fontos helyet foglaltak el a különféle körzők és vonalzók (csuklós, rudas, marok, szögellő stb.), a faiparban általában használt gyaluk, kiegészítve a bognármunka speciálisabb darabjaival, amelyeken a talp sárgaréz bevonása már ekkor feltűnt (volt völgyelő, alapozó, nagyoló, horony, eresztő, taggyalu). Két fő fűrésztípust ismertek: ún. kávás és kávátlan fűrészekkel vágták fel a fát. A fúrók, kapacsok mellett szekercére, fej18 BFL Pesti lt. Tanácsi II. 1543/1857. w BFL Pesti lt. Engedélyek 554/1848—1849 (Hesz Ferenc pesti kocsigyártó). 20 1874-ig ipartársulattá alakultak át: a pesti bognárok (a budaiak csatlakoztak hozzájuk), a pest-budai kovácsok, a pesti nyergesek (a budai céh már 1865-ben feloszlott), a pesti lakkozok. BFL Bp. lt. Tanácsi IX. üo. 1893/1874. 21 Szántó Melhior, BFL Pesti lt. Test. a. n. 2561. Grosser Anna, BFL Pesti lt. Gyám. ir. 3970. Fröhlich János, BFL Budai lt. Inventaria n. 1515. Holler Pál, BFL Pesti lt. Test. a. n. 3292. 255