A Közlekedési Múzeum Évkönyve 3. 1974-1975 (1977)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 111 - Bálint Sándor: Pirostaxi — Kéktaxi 265

28. ábra. A névre szóló, több oldalas „Függeléket" a felszabadulás után is megkövetelte a hatóság; e nélkül a taxis nem vezethetett taxikocsit 800 taxiengedélyes volt a fővárosban - 72 kéktaxival több közlekedett, mint 1938-ban. Az 1948. esztendő mozgalmas volt mind a Társulat, mind a tagság életében. A február 18-án megjelent rendelet szerint szövetkezeti tag csak természetes személy lehet, s ugyanakkor előírták a kötelező belépést a szövetkezetbe. A társulat rendkívüli közgyűlést hirdetett meg február 25-re, amelynek egyedüli napirendi pontja a rendeletek által előállott helyzet megvitatása. Endrényi, a rendeletek magyarázója felhívta a megjelentek figyelmét, hogy akik még nem szövetkezeti tagok, ne tétovázzanak, mert engedélyüket elveszíthetik. Ha valaki nem vette komolyan az ügyész intő szavát, néhány nap múlva megbizonyosodhatott annak igazáról: valamennyi taxiengedélyes megkapta 1948. március 5-i keltezéssel a polgármester értesítését, amelyben felszólították, hogy a miniszter kijelölte Autótaxifuvarozók Szövetkezetébe április 3-ig belépni tartozik, mert ellenkező esetben engedélyét megvonják. Az eddig önálló taxisok tehát felvételre jelentkeztek a szövetkezet Víg utcai irodájában. Az Autótaxifuvarozók Szövetkezete a háború előtt közös elszámolási rendszerben dolgozott - vadonatúj autókkal. A felszabadulás után a szövetkezet sem tudott új kocsikat beszerezni, ezért üzemvitele akadozott. Azzal, hogy a minisztérium utasítása szerint a kéktaxisok a továbbiakban csak e szövetkezet keretében 328