A Közlekedési Múzeum Évkönyve 3. 1974-1975 (1977)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 111 - Tisza István: A vasúti szakismeretek egy régi enciklopédiája: a Közlekedési Szakkönyvtár I. sorozata 249

• < tokban tárgyalja tehát a személykocsikat, a kalauz- és postakocsikat, a teherkocsikat - nyitott, fedett és tartálykocsi-típusokat különböztetve meg - majd a vasútüzemben szükséges egyéb kocsik csoportját, A harmadik fejezet a vasúti kocsik főbb alkatrészeivel, berendezéseivel foglalkozik részletesebben. A negyedik fejezet pedig a keskeny-nyomtávolságú vasutak különféle kocsitípusait ismerteti. Az ötödik fejezet a kocsiknak vonatokká történő összeállításával foglalkozik, míg a hatodik fejezetben a vasúti kocsik építésének és javításának kérdéseit tárgyalja a szerző. Itt kerít sort az egyes kocsitípusok főbb műszaki adatainak ismertetésére is. Ez a rész a magyar típusok mellett több külföldi típus adatait is tartalmazza, sőt ártáblázatot is közöl, ami igen fontos és becses forrássá teszi. Forrásjegyzéket csak a lábjegyzetekben közöl, főleg a külföldi szakirodalomra hivatkozva. A sorozat 6. köteteként - az előzetes kiadási tervtől (3. ábra) eltérően BARTHOS Andor: A magyar vasúti jog foglalata c. mű jelent meg. A szerző a Vasúti Tisztképző Tanfolyam tanáraként foglalkozott a vasúti jog kérdéseivel, s munkájában gyakorlati tapasztalatai alapján foglalja össze az addig rendszerezetlen vasúti joganyagot. Ez különös értéket ad a kötetnek. Rendszerének alapja a vasutak életfolyamata: a kiindulási pont a tervezés, ezt követi a vasút létesítése, azután üzlete. Tartalmilag a könyv a fentiek alapján három fejezetre oszlik. Az első fejezetben az alapfogalmakat tisztázza, ismerteti a vasúti jog forrásait. A második fejezet a vasutak keletkezésével kapcsolatos joganyagot, a harmadik a vasútüzlet jogi kérdéseit tárgyalja. A forrásokat a bő jegyzetanyagban felsorolt és sokszor szó szerint ismertetett jogszabályok jelentik. Elsősorban a magyar vasutak szempontjából jelentős kérdéseket ismerteti, de a tárgyalás során kitér a külföldi példák és gyakorlat ismertetésére is. A Szakkönyvtár 7. kötete FRANK Ottó „Jelzési berendezések a vasutaknál" c. könyve. A kötethez ezúttal Képessy Árpád mint a sorozat szerkesztője írta az előszót. Ebből megtudjuk, hogy Würtzler Vilmos főfelügyelő készült megírni ezt a kötetet, Frank Ottó mérnök segítségével. Mivel azonban Würtzler időközben meghalt, a megbízást teljesen Frank Ottó vette át, s a kötetet a tervezett módon ő állította össze. A legújabb kísérletek eredményeit ismertető részek pedig Erdély Frigyes munkái. Az előszó dátuma 1909. április hó. A bevezető rész a jelzőszolgálat jelentőségét és a jelzések osztályozásának kérdését tárgyalja. Ezután öt fejezeten át foglalkozik a szerző a jelzések és jelzőberendezések ismertetésével. Az első fejezet a látható, a második a hallható jelzések és jelzőberendezések típusaival, a harmadik pedig a jelzések és jelzőeszközök összehasonlításával foglalkozik. A negyedik fejezet a jelzési utasításokat ismerteti, a nemzetközi gyakorlatról is tájékoztatva az olvasót. Végül az ötödik fejezet foglalkozik a jelzések és a jelzőeszközök történetével, s ennek a fejezetnek a végén tér ki a legújabb kísérletek ismertetésére, amelyek akkor a vonatbefolyásoló automatikus szerkezetek alkalmazására irányultak. Néhány forrásművet a lapok alján, lábjegyzetben ismertet. Minden fejezet részletesen tárgyal modern külföldi berendezéseket és megoldásokat is. A 8. kötet SZABOLCSY Antal „A vasutak igazgatása és szolgálati szervezete" c. munkája (4. ábra). A szerző - a Vasúti és Közlekedési Közlöny főszerkesztője - az ebben az időben készülő, sőt folyamatosan életbe lépő vasúti igazgatási és 254