A Közlekedési Múzeum Évkönyve 3. 1974-1975 (1977)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 111 - Jordán Károly—Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: A Kölber-kocsigyár története 213

vőinek sorában a Kölbereket is megtaláljuk, mint a feltörekvő polgárság képviselőit. 1848 tavaszán Kölber Károly bekerült az első „népképviseleti" alapon választott képviselőtestületbe, s mindkét testvér tagja volt a fővárosi nemzeti gárdának. A szabadságharc vereségének súlyos következményei a gazdasági fejlődésre is visszahatottak. A forradalmi időszak vívmányai még nem eredményezhettek fordulatot a gazdasági életben, a tőkés fejlődés előtt számos évszázados intézmény és törvény állta útját a kibontakozásnak. Az általános politikai és gazdasági rendezetlenség a Kölber testvéreket is érintette. Személyükben nem marasztaltattak el, azonban a gyár termelése átmenetileg nagyon visszaesett. 1851-ben csak 30 fő az átlagos munkáslétszám, s az össztermelés sem lépte túl az évi 50-70 darab kocsit. A kocsigyár a Terézvárosban a Nagykereszt utcában (a mai Kazinczy és Dohány utca sarkán) volt már évek óta, s egy korabeli tudósítás szerint „a gyárba bevitt nyers anyag onnan, anélkül, bármi tekintetben gyáron kívüli segítségre volna szükség, a használatig tökéletesen elkészítve kerül ki."

25 A nyerges műhely mellett bognár, fénymázoló és paszományos (kárpitos) részlegekkel egészült ki az üzem. A gyártási folyamatot is korszerűsítették és racionalizálták, pl. az emeleten elhelyezett fénymázoló műhelyhez „egész könnyűséggel emeltyűn végen vontatik a kész kocsibárka fel",

26 a bognárműhelyben gőzkamrát rendeztek be az úri kocsikhoz szolgáló keréktalp hajlításhoz stb.

27 A technikai tökéletesítés, „új-idomú kocsi-mintázatok" készítése terén még ezekben az években is léptek előre. Új alváz szerkezetek konstruálása mellett a kocsitípusok között pl. bevezettek „egy kétkerekű, egy rudas, de két lóval jogatolható kis kocsit, melynek kitűnősége oly arányos szerkezetében áll, hogy ha két személy reá ül, a rúd súly egyénbe jő, s egyenes vízirányba emelkedik, a nélkül, hogy a lovaknak legkisebb terheltetésére válnék.'"^ Nemcsak a gazdag arisztokrácia és polgárság részére készítettek a gyárban „sétáló könnyű" városi vagy nehéz úti hintókat, hanem homokfutó, gazdasági és egyéb kocsikat is gyártottak (így pl. „természeti színű és bánáti magyar lőcsös sárvágó" kocsit is). A gyártmányok összetételét nem sikerült megállapítani, mert a gyár üzleti könyvei nem állnak a rendelkezésre, s a korabeli híradások elsősorban csak a nevezetesebb személyek által adott megrendelésekről szólnak, ezeket részletezik. Ebből az időszakból maradt híradás József főherceg megrendelő leveléről (1860), vagy pl. „készült egy négyülésű gyönyörű díszhintó Kotchiubey orosz herceg számára; remek kiállítása és szépsége tekintetéből beillenék ez Európa bármely műcsarnokába, hasonlag készült egy magyar félfedelű kocsi is szintén e herczeg számára, természeti színben, némileg a homokfutókhoz hasonló, azonban szerkezete egé25 L. Oldal József: Kölber testvérek kocsigyára Pesten. Iparosok Lapja, 1860. 134. p. 26 Oldal i. m. 134. p. 27 Nem érdektelen az eljárás ismertetése sem, mert egyelőre nem bővelkedünk múltszázadi technológiai leírásokban: „Az egyenes talpfát ugyanis arra szolgáló gőzkamrában, s ott is neki készült gépben melegség által görbítik félkör idomúvá, s azután a rámán hagyva hűtik ki, és szárítják meg. Két ily félkörből lesz az egész kör keréktalp. E készítésnek több előnye van. t. i. nem kell a sok dirib-darab keréktalpat összecsapolni - a szálán menő egyenesfa görbítettvén meg, az ha vékonyabb is, sokkal erősebb, mint a közönséges talp, mely nem fordulhat mindenütt egyenlőleg szálán stb. stb." (Oldal i. m. 134. p.) 28 Oldal i. m. 135. p. 219