A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 47 - Kopcsándi Ferenc: A géperő nélküli járműgyűjtemény 67

nek a közlekedési ágazatnak Múzeumunkban történő tulajdonképpeni kifejlesztésével — mint említettük — csupán hat-hét éve foglalkozunk. Ha a feladat nagyságát összevetjük a lehetőségeinkkel, megállapíthatjuk, hogy ezt a szakcsoportot igen rövid idő alatt sikerült kialakítanunk. Fejlődésünk állomásait számszerűen az 1. táblázatban ismertetjük. Mint látható, az 1967. évet megelőző évekből viszonylag kevés anyaggal rendelkeztünk. A lendületes gyűjtőmunka megindulásával azonban gyűjteményünk gyorsan gyarapodott, ami új problémákat jelentett részben a megfelelő raktározás, részben a szakszerű helyreállítás tekintetében. A legkomolyabb gondot a régi, általában rossz és sok esetben egészen romos állapotban levő járművek felújítása okozta. A kocsigyártás már régen megszűnt élő ipari tevékenység lenni. Ezért éveken keresztül nem sikerült a kocsik felújítására kivitelező vállalkozót találni. Hosszú tárgyalások után végül is a Füzesgyarmati Járműkészítő és Javító KTSZ vállalkozott először csak egy, majd további járműveink felújítására. Muzeális és több esetben történelmi jelentőségű járművek felújításáról lévén szó, a korhűség, a magas szintű munka elengedhetetlen követelmény. így teljesen érthető, hogy a kivitelező csak megfelelő műszaki és muzeológusi szakirányítás mellett volt hajlandó járműveink felújításával foglalkozni. Az első munka közben kellett meggyőződnünk arról, hogy ezt a feladatot — különös figyelemmel a korhűségre — a mégoly ügyes kezű fiatal szakiparosok nem tudták elfogadhatóan elvégezni. A végképp reménytelennek látszó helyzetet a Füzesgyarmaton élő nyugdíjas, valamikor kocsigyárban is dolgozó, ma már ugyancsak idős, de még munkaképes szakiparosok mentették meg. A kezük alól kikerült kocsik példásan szépek lettek ugyan, de a munka — részben idős koruk, főleg azonban foglalkoztathatóságuk korlátozott ideje miatt — igen vontatottan haladt. Ugyanakkor az idő sürgetett, mert időközben elhatározást nyert, hogy Párádon 1971 nyarán! — a Vadászati Világkiállítás megnyitását megelőzően — meg

r nyitjuk a Közlekedési Múzeum filiáléját, a Kocsimúzeumot, együttműködve az Országos Lótenyésztési Felügyelőséggel, amely az ottani ún. „Cifra-istállóban" ménösszpontosító állomást rendezett be. A megfeszített munkát követelő előkészületek végül is sikerrel jártak és megnyílt a lehetősége annak, hogy Múzeumunk újonnan kifejlesztett gyűjteményét első ízben bemutathassuk a közönségnek. A Kocsimúzeum 1971. augusztus hó 25-én nyitotta meg kapuit. A volt Károlyi-féle márványistálló, melyet a környék lakossága „Cifra-istálló"-nak nevezett el, hegyvidéki stílusban épült. Ez a műemlék jellegű istállóépület ódon hangulatával szerencsés találkozásként ad otthont a mintegy 400 m

2 alapterületű középső szárnyában berendezett és ugyancsak a múltat idéző új intézménynek. A Kocsimúzeum alkalmat adott arra is, hogy emléket állítsunk a feledésbe merülő magyar kocsigyártásnak, s ezzel megvalósítsuk ugyancsak évek óta tervezett elképzelésünket. Az évek során tervszerűen gyűjtött különféle kocsigyártóipari szerszámok és eszközök tették ezt lehetővé. Ezekből sikerült a kiállítás egyik termében eredeti eszközökkel, didaktikus módon bemutatni a kocsikészítés egész technológiáját. 85