A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 117 - Bálint Sándor: Az első magyar autógyár 235

6. ábra. Az ACSEV-nek szállított, generátorral egybeépített 60 LE-s benzinmotor Rendszer részéről a vizsgálaton és a próbákon Dicker József vezérigazgató, Fe­jes Jenő műhelyfőnök, és Stratford Károly műszaki ellenőr vett részt. E vizsgálat eredménye a jövőre nézve is fontos volt, mivel a főváros motorizá­ciós törekvése jelentős piacot kínált a szakbizottság által elfogadott automobilok gyártói számára. Az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv így számol be a két nap eseményéről: . .. „március 16-án alulírottak megjelentünk a gyártelepen, meg­tekintettük a szállításra már előkészített 4 db teljesen egyforma gépkocsik al­vázait, azok közül az egyik jármű motorját leszereltettük és saját bélyegzőnkkel ellátva a kísérleti állomáson leendő felszerelését elrendeltük. Március 17-én a szabályszerűeri előkészített fékező berendezést vizsgáltuk meg... Állandóan figyelemmel voltunk a benzinfogyasztásra is, amelyre nézve meg­jegyezzük, hogy az első öt kísérlet alatt a benzinporlasztó (carburátor) nem volt teljesen beszabályozva, annak leszerelése és megfelelő beállítása után azon­ban már megfelelő eredményeket nyertünk, így tehát a benzinfogyasztásra csak­is a tíz utolsó kísérletből lehet következtetést vonni." A bizottság jelentéséhez táblázatban sorolta fel a 15 kísérleti mérés eredmé­nyeit (1. táblázat). Ezen táblázatból kitűnik, hogy normális viszonyoknak megfelelő üzemnél, vagyis midőn a motor 1200—1400 fordulattal jár, a szóban forgó 80 mm furatú és 120 mm lökethosszal bíró motor 25 lóerőt képes kifejtem. A motor átlagos benzinfogyasztása normális fordulatszám és helyesen sza­bályzott porlasztónál 270, 280 grammra tehető lóerőóránként. 241

Next

/
Thumbnails
Contents