A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 117 - Dr. Halász Tibor: A közforgalmú távolsági áruszállítás fejlődése Magyarországon 153

tősebb volt a vontatott hajók teljesítése. A hajóvontatás azonban már bizonyos szervezettséget kívánt. A hajó vontatást — amelyet nemcsak lovakkal, hanem sokszor emberi erővel végezték — akadályozták a part menti birtokosok. A városok vámot szedtek. A vontatóút hiánya, a folyók szabályozatlan volta és nem utolsósorban a nagyszámú hajómalom szintén akadályozta a vontatást. A vontatóhajózás elősegítése érdekében már 1540-ben törvény intézkedik. A XVII. és XVIII. században több törvénycikk szabályozza a folyókon a hajók közlekedését. A törvények ellenére a part menti birtokosok és a városok vámszedéssel és egyéb módon, pl. azzal, hogy a parton levő fákat nem irtották ki, akadályozták a vontatást. A szabad hajózás nehézségeit bizonyítja az is, hogy pl. a Vág és a Garam folyókra vonatkozólag is több törvény, így az 1659. évi LVIII. te, az 1723. évi XV. te, az 1750. évi XIV. te. és az 1765. évi XIX. te. intézkedik. Ezek a törvények lényegében az előzőknek az ismétlései és főleg a jogtalan vámszedést tiltják. A vontató utak építéséről kevés szó esett. Az akkori leírásokból kiderül, hogy a vontató emberek és lovak gyakran a vízben gázoltak, így kerülték ki a parti fákat és építményeket, úgyszintén át kellett gázolni a beömlő patakokon is, mert azokon — kevés kivételtől eltekintve — nem volt híd. A belvízi hajózás elősegítésére az első komoly intézkedés volt az, hogy 1773ban megalakították a Hajózási Igazgatóságot. Ez a szervezet először felmérte a hajózás akadályait, vezetője végigutazott a folyókon. Jelentésében leírja, hogy a szabálytalanéul kikötött hajómalmok, a vízben levő cölöpök hány helyen akadályozzák a vontatást. Sok helyen a parti építmények miatt kell a vízben gázolni, így pl. Budán a Császár fürdőnél a lovak nyakik süppedtek az iszapos vízbe, mert a vontató úton egy olyan keskeny hidacska volt, amely csak a gyalogosok részére szolgált. Ebből a jelentésből derül ki, hogy a kikötött tutajok és csónakok is akadályozták a vontatást. [5] A felfelé irányuló hajózás megkönnyítésére három mód volt: 1. Vontatóutak építése. 2. Átvágások létesítése, csatornák építése. 3. önjáró hajók alkalmazása. A vontatóutak kialakítása csak hathatós rendeletekkel volt lehetséges. A folyamszabályozások egyúttal ezt a kérdést is megoldották. A hajózás megkönnyítése érdekében a legjelentősebb volt a Ferenc-csatorna építése (1793—1802). Ez volt az első nagy közlekedési beruházás. A 114 km hosszú csatorna a Szeged és Tolna közötti utat 227 km-rel rövidítette meg, ami kb. 20 nappal csökkentette a szállítási időt. Ebből a két adatból látható, hogy a vontatási „sebesség" kb. 10—11 km volt naponta, annak ellenére, hogy nyáron naponta 15—16 órát, őszszel 12—14 órát vontattak. Az önjáró hajók ebben a korban csak az evezős és vitorlás vízi járművek voltak. Ezeknek a teljesítőképessége is erősen korlátozott volt. Már a gőzhajózás előtt voltak niagy teherbírású hajók is, pl. Batthyány Tódor „Bucentaurus" nevű hajója, vagy a Heppe által épített, tölgyfából készült vitorlás hajók. [3] Ezeknek a hajóknak a teljesítése sem volt azonban nagy, mert lassú haladásuk miatt kevés fordulót tehettek. Végeredményben az önjáró hajózás kérdését csak a gőzhajók oldották meg. A gőzhajózás előtti időkben a folyókon szállított áruk mennyiségét rendszeresen nem jegyezték fel. Egyes felmérésekből — amelyekből néhány példát az 155