A Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 1972-1973 (1974)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 117 - Dr. Szitár László: Múzeum, propaganda, közművelődés 119

az egyes előadások témájához és ezeket a közönség kedveli, különösen azóta, amióta vetítőberendezéseink is a legmodernebbek. így az archív filmek — az előadások kísérőiként — csak érdekes csemegének, de sokak számára mégis hatékony vonzóerőnek bizonyulnak. Nem szállhatunk vitába a Jelentés alábbi megállapításával sem: „Az iskolák és a közművelődési intézmények nem használják ki kellően az együttműködés mindem lehetőségét." Habár az együttműködés az iskolákkal kétoldalú ténykedés és a magunk ré^széről a rendelkezésre álló eszközökkel: meghívókkal, plakátokkal, körlevelekkel, gyakran személyes megkeresésekkel is törekszünk a kapcsolattartásra, az „együttműködés minden lehetőségét" valóban még távolról sem használtuk ki; ez számunkra is még aranytartalék. A kiaknázás problémája inkább munkaerőhiány kérdése, mintsem az ügy fontosságának fel nem ismerése. A Központi Bizottság Határozatának megjelenése után azonban ezen a téren is jelentős fordulatot kell elérnünk: „A szocialista társadalom érdeke és perspektívája azt kívánja, hogy még nagyobb gondot fordítsunk az ifjúság szervezett bevonására a közművelődésbe." Szinte a Határozat megjelenésével egyidőben sikerült alkalmaznunk az első múzeumpedagógiai munkaerőt, akinek a feladata elsősorban az iskolákkal, azon belül is a szakközépiskolákkal való szoros kapcsolatfelvétel. Az ifjúság vonzására egyéb — nem is eredménytelen — kísérleteink voltak. Három éven át rendeztünk múzeumi totót, illetve vetélkedőket igení élénk érdeklődés mellett. 1970-ben pl. 15 000 totószelvényt bocsátottunk ki. Ennek a programnak a folytatását főképpen az anyagiak akadályozzák, de a muzeológusok más irányú leterhelése is gátolta a vetélkedők rendszeresítését. Ugyancsak az ifjúság minél szélesebb körű megnyerésére rendezünk időnként olyan kiállításokat, amelyek kifejezetten a fiatalokhoz szólnak. Ezek közül kiemelkedett 1969-ben a gyermekrajz-kiállítás, amelynek azonban a felnőttek körében is váratlanul nagy sikere volt. Csupán egyetlen számot jegyzünk fel: a megnyitás utáni első vasárnap hatezer látogatója volt a kiállításnak, amelyet múzeumunkon kívül még 16 helyen mutatott be a Központi Múzeumi Igazgatóság propaganda csoportja. Az 1969-ben bemutatott kiállítás tablói még 9 helyen fordultak meg 1972-ben is. ,,A társadalom kulturális felemelkedése szorosan összefügg a munkásosztály műveltségi helyzetével: a munkás-művelődés ügyét azért alapvető fontosságúnak kell tekinteni" — mondja a Határozat. Igen figyelemreméltó szavak, amelynek lényege eddig is bennünk élt és ebben az irányban munkálkodtunk. Propagandánk jelentős része a felnőtt társadalomhoz, az üzemi munkásokhoz, dolgozókhoz szólt. Anyagi erőnkhöz mérten bocsátottunk ki plakátokat, levelezőlapokat, prospektusokat, könyvjelzőket, katalógusokat. Plakátjainkat elhelyeztük különböző üzemekben is, és kapcsolatokat vettünk fel e célból különböző szakszervezeti bizottságokkal. Persze, az; üzemekben sem lehet mindenütt rátalálni azokra a vezetőkre, akik felkarolnák a múzeumlátogatás ügyét. Még helyenként közlekedési intézményeknél, illetve üzemeknél is tapasztaltunk közömbösséget. Ügy tűnik, ez sem csupán a mi kedvezőtlen tapasztalatunk, mert Aczél György nyilván nem alap nélkül helyezett hangsúlyt előadói beszédében a következő szavakra: 131