A Közlekedési Múzeum Évkönyve 10. 1896-1996 (1996)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, fejlődése 93 - Bálint Sándor: A gépjárműgyűjtemény fejlődése 123

Békéscsaba, Debrecen, Szolnok, Cegléd, Miskolc, Gyöngyös vasútállomásain, a MTESZ székházaiban, illetve kultúrházakban kaptak helyet a tablók, s álltak 2-3 hétig. A bemutató egyik tablója mindig a helyi autózás történetét ismertette meg a látogatókkal; tehát 3 tabló az általános egy pedig a helyi történettel foglal­kozott. 1964-ben autós anyaggal kiegészített közlekedéstörténeti bemutatót szervezett a Közlekedési Múzeum, a Beszédes Józsefről el­nevezett siófoki múzeumban. Az 1966. év a budapesti MTESZ székházban megrendezett nagy kiállítással kezdődött (9.ábra), áprilisban a Közlekedési Múzeum megnyitásával foly­tatódott, ősszel, a Járműfejlesztési Intézet ré­szére összeállított járműtechnikatörténeti tárlat következett, decemberben a Fővárosi Autó­buszüzem székházában, a Curia utcában fel­állított "törpével", azaz 10 m 2 felületű autó­busztörténeti bemutatóval zárult. A következő években is készültek autókiállítások. A Közlekedési Múzeum autós anyaga, főleg a modellek 1968-ban mutatkozott be először külföldön. Lipcsében a nemzetközi vasút­modellkiállítás színesítésére vitte a múzeum az autók kicsinyített másait. Ezt a kiállítást "Aranymozdony", azaz első díjjal jutalmazta a zsűri. A kiállítást Hódi István a múzeum akkori gazdasági igazgatója és e sorok írója rendezte. A lipcsei kiállítást követő évek mindegyi­kében nyíltak autós bemutatók. Az autós szak­terület ez ideig legnagyobb külföldi bemu­tatójára 1972-ben került sor. "A magyar gépkocsigyártás története" c. kiállítás, amely a moszkvai Politechnikai Múzeum kérésére készült, oly nagy volt, hogy a hazai bemuta­tásakor, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem előcsarnokában és a nagytermében kellett felállítani, de ott sem fért el teljes egé­szében. A Szovjetunióban először fordult elő, hogy a szocialista ország kiállításon ismerteti saját autóiparának történetét, s azokat a nem­zetközileg kiemelkedő találmányait, melyekkel segítette az egyetemes autóipar fejlődését. A kiállítást követő évek nem kedveztek az attraktív rendezvények megszervezésének. Az olajárrobbanás a magyar gazdasági életben is éreztette hatását, a gazdasági élet megromlott, a költségek növekedtek, az árak emelkedtek, a kiállítások rendezésére sem jutott elegendő pénz. A múzeum autós szakterülete azért rendezett 1-2 kiállítást évenként, de csak közel olyan méretűeket mint korábban. A legutóbbi néhány évben is számos kiállítást sikerült rendezni. Közülük kiemelkedik a karburátor centenáriumára összeállított tárlat, melyet először 1993-ban a Közlekedési Múzeumban láthatott a közönség. Az anyag ezután vándorútra indult. Megjárta észak-Komáromot, Pozsonyt, Kassát, de számos magyar városban is helyet kapott. E munka, a kiállítás, Hídvégi János szakértelmét dicséri. A legutóbbi attrak­tív kiállítás 1995. őszén nyílt meg a múzeum kupolatermében, "A magyar autóközlekedés 100 éve" címen. E kiállítás előtt a gépjárműves anyag nagyobb helyen képviseltette magát a múzeum termeiben. Minthogy a kupolaterem alapterülete a szükségesnél kisebb volt, ezért 3 autót, 4 motorkerékpárt és 12 fődarabot kellett az amúgy is zsúfolt raktárba szállítani; a működtethető Rába alváznak sincs helye a kupolában. A kiállítások szervezéséhez, a gyűjtemény bővítéséhez, a hazai autógyártás és az autó­közlekedés történetének megismeréséhez levéltári, kutatásokra van szükség; a könyv­tárakat is gyakran kell látogatni. Eddig kutatni kellett a Magyar Országos Levéltárban, az Új Magyar Központi Levéltárban, a Budapesti Műszaki Egyetem Levéltárában, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárában, a Hadtörténeti Levéltárban, a Cégbírósági Irattárban, a Szabadalmitárban, a Pest megyei, a Somogy megyei, a Zala megyei, a Győr­Sopron megyei, a Vas megyei, a Fejér megyei, a Borsod megyei, a Hajdú Bihari, a Csongrád megyei Levéltárakban, továbbá az Országos Műszaki Könyvtárban, a Somogyi Könyv­tárban, a győri Városi Könyvtárban, az Országos Műszaki Múzeum könyvtárában. A felsorolt intézményekben talált források, adatok felhasználásával sikerült a 100 ívnyi anyagot megírni és publikálni a több mint 60 autós témájú kiállítás szövegét összeállítani. 138

Next

/
Thumbnails
Contents