A Közlekedési Múzeum Évkönyve 10. 1896-1996 (1996)

II. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek kialakulása, fejlődése 93 - Kócziánné, dr. Szentpéteri Erzsébet: A géperő nélküli járműgyűjtemény 107

Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet A géperő nélküli járműgyűjtemény A Közlekedési Múzeum tárgyi gyűjteményei között a vasúti és a numizmatikai mögött, darabszámát tekintve, ma már a harmadik helyet foglalja el a géperő nélküli- vagy köznapibb kifejezéssel éve - fogatolt járműgyűjtemény. A szárazföldi közúti közlekedés többezer éves történetéhez kapcsolható gyűjtemény létrehozására és megalapítására a Közlekedési Múzeum csak a 20. század hatvanas éveitől vállalkozott. Az első és sajnálatos módon eredménytelen kezdeményezés - amely megalapozhatta volna a legértékesebb gyűjteményi magot - még a második világháború előtt, 1940-ben volt, a közelmúlt múzeumtörténeti kutatásaiból

1 megismert adatok szerint: Samarjay Lajos, a múzeum vezetője a királyi vár istállóiban, illetve kocsiszínjeiben őrzött járműveket és tartozékaikat nem fogadta be mivel nem tartoztak a gépesített közlekedési eszközök közé. (Az anyag később a háborúban teljesen megsemmisült.) A Közlekedési Múzeum általános gyűjtőkörének ilyen leszűkítése azzal a nemkívánatos következménnyel járt, hogy a rendkívül későn megkezdett gyűjtőmunka - bármilyen heroikus volt - már nem tudta pótolni évtizedek elmaradásait, amit a második világháború pusztításai, majd a közúti közlekedésben a motorizált járművek számának rohamos növekedése a fogatoltak "rovására" csak tovább súlyosbított. A Közlekedési Múzeum 1966-os újbóli megnyitásának idején a géperő nélküli járművek és tartozékaik gyűjteménye mindössze 62 darabból állt, igaz, hogy ennek több, mint a fele eredeti fogatolt jármű volt. Az önálló kocsiDr. Molnár Erzsébet: A Közlekedési Múzeum története 1945-ig. A Közlekedési Múzeum Évkönyve IX. 1988-1992. Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1994.56.old. gyűjtemény létrehozását - "de facto" - az első gyűjteménykezelő muzeológus kinevezésének időpontjához, és az 1968-ban bevezetett új nyilvántartási szabályzati rendhez kötjük. Ekkor kezdődött meg a tervszerű gyűjtő- és feldolgozó munka, amelyre régi szakemberekből és muzeológusokból álló kis csapat

2 szerveződött. Közel két évtizedig tartott ez a harmonikus és eredményes együttműködés, amelynek az egyre idősödő tanácsadó és kétkezi munkatársak elhalálozása, és a gyűjtési lehetőségekben bekövetkezett ugyancsak végleges fordulatok vetettek véget. A géperő nélküli járműgyűjtemény fejlődése azonban ekkorra már csúcspontjára jutott, s ezt nemcsak a gyűjteményi nagyságrendben elfoglalt második, majd harmadik helye bizonyítja, hanem maga a gyűjtemény, amelynek minőségi összetétele szolgált alapjául a parádi Kocsimúzeum

3 1971-es, a nagycenki Széchenyikastély Ménösszpontosító Állomása 1976-os, valamint a közúti komplex kiállítás 1980-as megnyitásának

4 (1., 2.,3.,4. ábra).{\z 1980-as évek végén az Eger melletti Petró-tanyára kölcsönzött a Közlekedési Múzeum egy jelentősebb járműgyűjteményt, azonban a fiókkocsimúzeum nem tudta a színvonalat tartani, és pár év után az anyagot vissza kellett szállítani a raktárba). 2 Jordán Károly szaktanácsadó, ny. járműtervező mérnök, Kopcsándi Ferenc muzeológus, Horváth Károly gyűjteményi adminisztrátor, ny. MÁV főtanácsos, Acs László raktárkezelő, ny. szakmunkás, Harmat József ny. kocsikárpitos mester, Szokol Ferenc ny. festő és mázoló mester 3 L. jelen Évkönyv V. részében A kiállítás az utak-hidak fejlődésével párhuzamosan a rajtuk közlekedő jármüvek történetének "komplex" bemutatására törekedett, kísérleti jelleggel, mivel akkor már folytak az előkészületei az új kiállítás berendezésének 107