A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 167 - Dr. Halász Tibor: A közforgalmú személyszállítás fejlődése Magyarországon a XIX. és XX. században 197

Közismert az az összefüggés, hogy rövid utazási távolság esetén sűrű forgalomra van szükség, míg ha az utazási távolság nagyobb, ritkábban induló járatok is megfelelőek. Ez fordítva is érvényes, vagyis ritka forgalom esetén nagy az utazási távolság. Érdekes még, hogy a múlt század ötvenes éveiben, az elnyomatás korában, a magyarlakta területek utasforgalma milyen kicsi volt. Az ezer lakosra jutó utazások száma a 3. táblázat szerint alakult. 3. táblázat ÉVENTE 1000 LAKOSRA JUTÓ POSTAKOCSI-UTAZÁS Ország 1850 1851 1853 Magyarország (Erdély és a Vajdaság nélkül) Horvátország 0,43 2,5 1,00 2,7 0,53 2,7 Ennek az aránytalanságnak az az oka, hogy az önkényuralom első idejében Magyarországon a belföldi utazáshoz is útlevél kellett. Ezzel az osztrák kormányzat a szerinte megbízhatatlanok — természetesen minden magát magyarnak valló becsületes ember az volt — utazási lehetőségét korlátozta. A vasúti közlekedés nagy átalakulást okozott a posta személyszállításában. Azokban a viszonylatokban, ahol vasút már volt, a postakocsi-közlekedés feleslegessé vált. Távolsági viszonylatokban semmiféle szempontból nem volt versenyképes. Ennek ellenére a vasút a posta rövid távolságú csatlakozó utasszállítási tevékenységét nagy mértékben fokozta. A XIX. század 60-as és 70-es éveiben a posta által szállított utasok száma rohamosan emelkedett. A postajáratok jellege megváltozott. A hosszú járatok helyett a vasútvonalhoz csatlakozó rövidebb járatok keletkeztek. így pl. az 1861—62. években a Tiszavidéki Vasút vonaláról postakocsin lehetett tovább utazni az alábbi viszonylatokban: Aradról Nagyszebenbe; Nagyváradról Kolozsvárra; Nyíregyházáról Munkácsra és Szatmáron át Nagybányára; Tokajból Sátoraljaújhelyre; Kassáról Lőcsére, valamint Munkácson át Máramarosszigetre és végül Eperjesen át Tarnówba. Ezek a járatok nagyobb részben naponta közlekedtek, a távolabbi helyekre (Nagybánya, Tarnów) hetenként kétszer járt a postakocsi. A vasúthálózat kiépülése során ezek a járatok fokozatosan rövidültek, jelentőségük is csökkent, mert a számottevő városok vasúti összeköttetést kaptak. Az élénkebb forgalom, az igények növekedése miatt már a nagyobb községek és fürdőhelyek is kívánták, hogy a legközelebbi vasútállomásig postakocsi közlekedésük legyen. A posta utasszállítása így helyi jelentőségű lett. 1892-ben a posta a kocsikat eladta a postamestereknek és a személyszállítás azok magánvállalkozása lett. 205