A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 167 - Dr. Halász Tibor: A közforgalmú személyszállítás fejlődése Magyarországon a XIX. és XX. században 197

helykeresés, a büfékocsiba menetel, vagy más ok miatt a vonaton végig mennek. Az álló utasok szempontjából szintén az oldalfolyosós kocsik a legjobbak. A legrosszabb a középátjárós kocsi, mert az álló utas nem tud megtámaszkodni. Az oldalátjárós termes kocsiknál a hosszú, padszerű üléseken — ha azok nincsenek karfával elválasztva — egyes utasok mások rovására nagyobb helyet igényelnek. Éjszakai vonatokon csak szakaszos, esetleg oldalátjárós kocsikat helyes közlekedtetni, hogy amennyiben van elég hely, az utasok lefekhessenek. Sajnos, az utóbbi időben a középátjárós kocsikat szerzik be, ezek pedig nagyobb távolságú utazásnál kényelmetlenek. Az autóbuszok gyakorlatilag a középátjárós kocsiknak felelnek meg; előnyük az, hogy az ülőhelyek túlnyomó része a menetirányba néz. Ha a mai vasúti kocsik adatait az 1952 év előttiekkel hasonlítjuk össze, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a jelenlegi 1. osztály a régi II. osztálynak, a mostani 2. osztály pedig a volt III. osztálynak a megfelelője. A régi I. osztály — mint felesleges — megszűnt. A személyszállítás minőségi fejlődésére — évszázados távlatban — jellemző még, hogy az első vasutak idején a személykocsiknak fűtésük egyáltalán nem volt, a világításra gyertyák, majd olajlámpák szolgáltak. Később melegvízzel töltött tartályokat helyeztek az ülések alá, amelyek az utasok lábát kissé melegítették. A vonatok kézifékkel közlekedtek. A múlt század második harmadában kezdték bevezetni a vészjelző berendezést; ez a vonaton végígmenó kötél volt, amellyel a kalauzok a mozdonyvezetőnek jelt adhattak. Ennek utóda, az ún. jelzőzsineg a kézifékes tehervonatoknál még sokáig megmaradt, a mozdony és a kalauzkocsi között. Majd következett a villamos vészjelző, de ezt is feleslegessé tette a folytatólagos fék. A világító-, fűtő- és fékberendezések 1870 után alakultak ki. A fejlődésről képet az ad, ha tudjuk, hogy a magyar vasutakon 1890-ben, tehát 80 év előtt a személykocsik milyen arányban voltak korszerűbb berendezésekkel felszerelve. Az arányok a következők: gőzfűtése volt a személykocsik közül 45°/

0-nak, kályhafűtése volt a személykocsik közül 43%-nak, gáz világítása volt a személykocsik közül 21°/

0-nak, folytatólagos fékje volt a személykocsik közül 54%-nak, folytatólagos fékje volt a mozdonyok közül 25%-nak. Ma a gőzfűtés már magától értetődő, sőt jelentősen terjed a villamos fűtés. A ma már korszerűtlen gázvilágítást rövidesen teljesen kiszorítja a villamos világítás. A folytatólagos, önműködő légfék használata a személyvonatoknál ma már nélkülözhetetlen. Még nagyobb a minőségi különbség, ha a lóvontatású, távolsági omnibuszokat — amelyek sok esetben nyitott kocsik voltak — vagy akár a második világháború utáni idők teherautókból átalakított, szükségautóbuszait a legújabb Ikarus autóbuszokkal hasonlítjuk össze. 233