A Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971 (1971)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 167 - Petrik Ottó: Modellek léptékmegválasztásának problémái 169

f^A arányok. Egyébként külsőleg még nagyon szépen kidolgozott, de a kis méretek miatt már érzékeny modellek építésére alkalmas léptékek. Elsősorban az M=l:25 méretarány használatos városi járműmodellek építésére; ezek nem túlzottan nagy méretűek, s így a modellek nem nagyon helyigényesek. E léptékben külsőleg formahelyes, ún. „karosszériamodellek" készülnek, az érzékenyebb külső szerelvények (fogantyúk, hágcsók, lámpatartók stb.) torzításával, esetleg elhagyásával. Működő közúti villamos modelleknél a meghajtás még megoldható az eredetinek megfelelő elrendezéssel. M = 1:45 és M = 1:50 méretarányok közül az első az Európában szabványosított (NEM-szabványok, lásd a gyári modellekről szóló pontban) egyik amatőrlépték, amely az ún. 0 (nullás) építési nagyságnak felel meg. Ebben a léptékben már csak külsőleg formahű karosszériamodellek építhetők, amelyek elsősorban a fejlődést vagy a típusváltozatokat szemléltető modellcsoportok tagjaiként jöhetnek szóba. A kidolgozás még elég részletes lehet, de az érzékeny szerkezeti elemek torzítandók. Az eredetinek megfelelő meghajtás — különösen gőzmozdonyoknál — már csak nehezen oldható meg; általában a működő modellek villamos üzeműek. M = 1:87, M = 1:120 és M = 1:160 a további szabványosított amatőr (és gyári) építési nagyságok méretarányai. Az ebben a léptékben épülő modellek feladata már nem a jármű bemutatása (bár az M = l:87 méretarányú modellek igen alkalmasak arra, hogy pl. a fejlődést bemutató nagyobb csoportot egyszerre is át lehessen tekinteni), hanem elsősorban a vasúti üzem szemléltetése. Ezért ezek általában mozgó modellek; a múzeumok többnyire a kész gyári járműveket és felépítményt használják fel bemutató terepasztalok építéséhez. A léptékmegválasztást befolyásoló belső tényezők másik csoportja modeliméchanikai jellegű. Az arányosan leképezett járműmodellek közismerten érzékenyek az őket érő erőhatásokkal szemben. E gyakorlati tapasztalat nyomán alakult ki az a vélemény, hogy a modellek viszonylag „gyengébbek" a főkivitelnél. Ez azonban általában így nem áll; elsősorban a modelleket érő erőhatások viszonylag sokkal durvábbak (helytelen kezelés, kíméletlen szállítás stb. következtében), mint amik a főkivitelt érik normális üzemben. A múzeumi modellek zöme egyszerű geometriai modell, melynél külső erőhatások nem lépnek fel, igénybevételek csupán az önsúly következtében keletkeznek. Nézzük meg, hogyan változnak az egyes statikai mennyiségek a lépték változásának függvényében. Legegyszerűbb esetként vegyük a csupán saját súlyával terhelt, felfüggesztett rudat (4. ábrafi. A változó fizikai mennyiségeket a rúd alsó, szabad végétől mért x távolság függvényében fejezzük ki. Az önsúlyból keletkező F

x terhelő erő nyilvánvalóan a fajsúly és köbtartalom szorzata lesz: x ! i 4. ábra. önsúllyal terhelt, felfüggesztett rúd vázlata Fx=\ QgAdx 12 A Közlekedési Múzeum Évkönyve 277