Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)
8 fényesen érvényesül. Rippl-Rónai a könnyed pasz- telnek mestere, íme kis majolikalapot díszít. Egy pár finom folt van rajta, csak azért, Hogy a falon kellemes színes csokrot mutasson. Ezt a szerény technikát sem veti meg. Végre Nagy Sándor, a kinek temperái és illusztratív rajzai ismeretesek, pompás bőrmunkákkal is foglalkozik, a melyektől bizony nem tagadható meg a használati jelleg, s a melyeket tehát, a képzőművészet magától eltaszít. Ebbe a másik bőrmunkába öltöztette Nagy Sándor az ő legkedvesebb könyvét, a könyvek-könyvét, a bibliát. Valaki minderre azt mondhatná: — Szép, szép, csakhogy ezek a kiváló művészek, a kik a képző- művészettel szoktak foglalkozni, mégis csak munkát végeznek akkor, a mikor porczellánt, majolikát, bőrt, vagy plakátot vesznek kezükbe. Ezeken csak úgy jókedvükben, mellékesen, szórakozásképen dolgoznak. A ki azonban ismeri ezeket a mestereket, az nagyon jól tudja, hogy ezek nem olyan emberek, a kik kétfélék tudnak lenni. Nincs köztük olyan, a ki kezének vagy lelkének bármely munkáját csak úgy mellékesen formálná. Az ő egyéniségük épúgy összeforr az ő kis plakettjükkel, ötvösmunkáikkal, tapétáikkal, mint a mikor nagy falfestményeket készítenek vagy a mikor mázsás bronzba öntenek valamely heroikus alakot. Egyik fontos ismertető jele
