Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

29

sárga, lila, vörös, stb. Íme egy ember, a ki a színt szomjazza, a ki színben él, s mind ezt a színt rápa- zarqlja a falra.

Vannak pietásos, a világtól elvonuló elmék, a kik kivetnek minden hangos szót a színezésből, mindent tompítanak és arra törekszenek, hogy megtörjék a tónust. Nem tűrik meg az erősen kanyargó formákat. Minden összemosódik művükben, hogy semminek se legyen élénk, rikító, kiváló hangja. A színek megtörtek, tompák, szinte hasonlítanak a gordonka enyhe futamaihoz. Látunk lakásberendezést, a melynek tervezője nyilván levegőimádó ember, a ki a szabad természetet szereti, sok helyet, sok levegőt hagy és a bútorok közül csak a legszükségesebbet helyezi el, azt is úgy, hogy szabadon lehessen járni-kelni a szobában. A sok-ágú csillárok is ki vannak dobva, csak egy láng van, az is nagyon kis tartóban, hogy minél kevesebb levegő helyét foglalja el. Olyan ember komponálta, a ki szereti a sok levegőt, a szabadon járást, s a ki nem tűr gátot a mozgásban. Másféle lakásberendezéseket látunk különösen Németországban, a hol minden helyecs- két kihasználnak, okosan, a napi élet czéljaira. A hol akad egy-egy kis hely, azt gondosan felhasználják, kitöltik apróságokkal, vicozes dolgokkal, bútorokkal, a melyekből a fiókokon kívül ki lehet húzni tálozákat,