Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

*5

Kérdés most már, találunk-e ilyen elemet abban a nagy technikai körben, a melyet általában iparművészetnek szokás nevezni ? Habozás nélkül állíthatjuk, hogy találunk. Persze csak mesterműveknél.

Valaki erre azt mondhatná ; nos, szeretném én azt a széket látni, a melylyel én együttérzek, vagy mutasson egy olyan asztalt, a mely lelki élményeket sugároz.

Ez a veszedelmes kérdés azonban tarthatatlan. Hozzunk ide egy oszlopot a parthenonból, egy palacserepet a Szent István templomról és határozzuk meg róla, vájjon jó architektúra-e az a két épület. Nyilván lehetetlen egy feladat, de egyúttal észszerűt- len is. Mert részt ragad ki olyas valamiből, a mi a maga egészében él csupán. A mit iparművészetnek nevezünk, hasonló szerves egészet jelent, együttvéve az otthon művészetét. Ha valaki ideszámítaná a réz- karczot, a plakettet, a fametszetet, esetleg az üvegfestményt, plakátot, úgy már ezeken a darabokon is teljesen ugyanazt a keletkezési folyamatot mutathatjuk ki, a mely oly döntő szerepű a képnél, a szobornál. S ugyanazt a hatást is. Mihelyest azonban valaki a lakás szükséges berendezési tárgyaira czéloz, úgy az egész lakásberendezést együttesen kell megnéznünk, mert azt a tervelő is együttes szemléletre alkotta. Soha tervelő, a ki széket terveit, nem végezte