Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

hogy hamis mértékkel mértünk, mert hiszen ily szempontból a remekművek egész sorát kénytelenek volnánk megfosztani glóriájuktól. Hány oly mestermű van, a melynek ily fajta tartalmát senki sem volna képes biztosan és világosan meghatározni ! Hát még az az ezer meg ezer mű, a melyen egyáltalán csak egy emberfejet, egy kis darabka tájat lehet látni ! Itt semmi történelmi vagy bölcseleti gondolat sincs, a mely elménket foglalkoztatná. Hasonlón járunk, ha mesteri szobrok felett tartunk szemlét. Egy antik szobron látjuk, mint emeli fel Menelaosz király az elesett, meghalt Patroklosz ifjú testét. Ez evidens s a ki az Iliászt ösmeri, megformálhatja magának ennek a jelenetnek hátterét is. Annál kevesebb mesetartalmat mondhatunk valamely görög athléta- szoborról, a mely viruló ereje teljében, tétlenül mutat egy ifjút. Mit szóljunk végre a Vatikán világhírű torzójáról, egy márványműről, a melynek se feje, se keze, se lába s mégis méltán ejtett bámulatba millió meg millió embert. Ha tehát a főfontosságu, a döntő elem az volna, a mit a kép vagy szobor esemény formájában ad elő, akkor ugyan száműznők a mesterművek egész sorát.

Kell tehát, hogy más elem is legyen a képben és szoborban, a mely minket elbűvöl. Ez az elem any- nyira festői, illetve annyira szobrászi, hogy szavak-