Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

ért, hogy meglegyenek, hanem a legtöbb művész azért alkotja őket, hogy nekünk, többi embereknek adjon valamit a saját leikéből, hogy úgyszólván önmagát átplántálja belénk, érzelmeit, eszejárását, hangulatait világosan, meggyőzőn és főleg egészen közvetlenül közölje velünk. Két egyéniség kerül tehát szemtől szembe egymással : a művész és a néző. Eddig a művész álláspontját vizsgáltuk. Vessünk most egy tekintetet a nézőre, a mecénásra, a megrendelőre, a publikumra is. Figyeljük meg önmagunkban azt a hatást, a melyet ránk a java képzőművészeti és a java iparművészeti alkotás gyakorol.

Mindenek előtt meg kell vizsgálnunk, hogy tulajdonképpen miként, miáltal hat ránk egy festett vagy mintázott mestermű.

A legtöbb emberre a kép vagy szobor első sorban azzal hat, a mit ábrázol. Lám a mohácsi ütközet végén Lajos király belefullad a patakba, hívei kiszedik holt testét, aggodalmasan állják körül, igyekeznek méltó módra eltemetni. A kép tartalma világos, megértjük, hogy mit akart a festő velünk közölni. S e példa nyomán azt hihetnők az első pillanatban, hogy a kép hatása ennek az eseménynek hű és meggyőző előadásában rejlik. Ha azonban visszagondolunk mindazokra a képekre, a melyek mély hatást keltettek bennünk, egyszeribe észrevennők,