Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

rodik. Az egész kis szoborban az élet annyi művészettel van kifejezve, hogy az ember ebben a kis szoborban benn találja mindazt, a mit egy ilyen kis lurkó láttára érez. Azt fogják erre mondani, hogy hisz ez képzőművészet, Van-e ennek alapja? Talán találunk e gyűjteményben olyan tárgyat, a mely nem ily alakot mutat, hanem keressünk például olyan tárgyat, a mely a mindennapi életben való használatra készült. Arra csak nem lehet rámondani, hogy képzőművészet. Itt van például egy kis váza. Erre a kis vázára nem lehet mondani, hogy távol áll a mindennapi élet prózájától, s minden földi czéltól menten, egyedül a képzőművészet terméke. Pedig ebben a kis vázában ugyanazokat a jellemvonásokat, ugyanazokat a tipikusan japáni jellemvonásokat találjuk, a melyek olyan vonzó vonást adnak a kis szobornak is. A japáni művész egy csomó rizskalászból és rizsszálból formálta e bronzvázát. A kalászokat összekötötte zsinórra], közöttük a rizsszemeket is látni tokocskájukba zárva. Egy pár kis madár a rizs közé bújt, itt ker- getődznek, egyik a másik után szalad. Íme, a rideg bronzot áthatotta az élet. Nézzük csak, hogy milyen bámulatosan czizelálta ez a japán mester a madár apró szemét, a csőr keménységét és a toll puhaságán át az egész test elevenségét. Az életnek ugyanazokat a finom és esszencziális jellemvonásait ide