Lyka Károly: A képzőművészet és iparművészet határai (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1907)

Rövid pillantást fogunk tehát e műtárgyakra vetni és keresni fogjuk, vájjon megmásul-e a művész, ha nem nagy szobrot, hanem kis plakettet vagy «iparművészeti« holmit készít. E részben joggal fordulhatunk úgy a régi, mint a modern művészekhez.

A mi őselődeink, a kik szerencsésebb viszonyok közt fejlődtek, dokumentumokat hagytak ránk, a melyek egész világos, idevágó bizonyítékokat szolgáltatnak. Itt vannak ezek a pompeji falfestmények. Ez a kép pompeji szobát mutat, a mely végig festői, színes díszt kapott. Vándor piktorok járták be akkor mintakönyveikkel a városokat s ilyen mintákkal díszítették a falakat. Az ilyen ornamentális falfestmények nem számíthatók a képzőművészet közé. Nincs az a képzőművészeti múzeum, a mely az ilyen falakat le- fürészelteti és elteszi, a mint elteszi a Rafael-féle freskó töredékét. Ugyanaz a piktor, a ki festett orna- mentummal díszítette a falat, mindjárt festett a falra alakos vagy tájképet is. Az egységérzés még erős volt az emberekben: mindjárt a falon, ugyanazon az anyagon, ugyanazzal a festékkel, ugyanaz a mester készítette a «kép»-et. Íme, képzőművészet és iparművészet mint ugyanannak a mesternek munkája. Azt mondhatják e képek valamelyikére, hogy ez nem is tulajdonképeni művészet, csak dekoráczió. Igen ám, de e dekoráczió nagy síkjaiba mitológiai jelenetek,