Dr. Roth Viktor: Az erdélyi kelyhek stílbeli fejlődése (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1913)

4 lanul érvényesülnek. így Erdély művészi törekvé­seinek nyilvánításaiban is a nyugat művészi néze­teinek áramlatai, továbbá Ízlésének és érzésének változásai mintegy tükörben híven verődnek vissza, a nélkül azonban, hogy az egyéni felfogás a hát­térbe szorulni kénytelen volna. De véleményünk szerint még egy körülmény alkalmas arra, hogy tárgyunk iránt az érdeklődést biztosítsa, hiszen a keresztény egyházak vallás­gyakorlata két évezred óta szoros kapcsolatban áll a kehely használatával. A kehely szine előtt erő­södnek a fiatal hitközségek a világba vezető hódító hadjáratuk előtt és a kehely miatt vér és könyek között, hatalmas küzdelmek árán vált el az új egy­ház a régitől. A Krisztus halála általi megváltás dogmájának története jó részben egyszersmind a kehely története. A római hitközösség miséjében az áldozó pap imája által a bor a misekehelyben Krisztus valódi vérévé változik át és az evangélikus egyház úrvacsorájában a kehely az Üdvözítő örökkévaló szeretetének jelképévé emelkedik, a ki életét az emberek életéért adta oda. Így e szertartási tárgy jel és jelkép, a melyet hit és mysterium egyfor­mán szőttek és végül egyszersmind bizonyítéka annak, hogy a hit régi és újabb időkben az isteni titok talajában gyökeredzik és hogy az ember szive

Next

/
Thumbnails
Contents