Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

*5

megharsan Lichtwark szava, hogy a népművészet motívumait kell felfrissíteni és bevinni a modern ember szobájába — megint csak az ő visszhangját halljuk. És ha mellettem egy szelíd gyermekfej szépen, csendesen rajzolja bele a vázlatkönyvébe benyomásait, érzéseit egy repkényes sziklafalról, közvetetlenül, ahogy a természetben van, — ha egyáltalában modern rajztanításról van szó, — újra megjelenik előttem az ő pátriárkális alakja. Azzal a nagy nyugalommal, amellyel egykor velencei omladékokat másolt a természet után, csendesen, elmélyedve a múltba, mialatt a tenger felől a márciusi forradalom puskatüze durrogott.

Mi lehet még a jövő feladata az ő programmjá- val szemben ? Minden vágya kihajtott az angol, vagy német szívósság révén. Minden, ami délibáb volt, lemaradt a hatvanéves úton. Csak egy eszméje van még, mely régi konzervatív ridegséggel tartja magát, szembeszállva a mának igényével, dacolva a korszellemmel. A kézimunka gondolata ez, az a — szerintünk — téves hit, hogy a gyáripar produktuma okvetlenül silány és hogy csupán emberi kéz lehelhet az agyagba nemes formákat. Ez az egyetlen gondolat, amely valami arisztokratikus hidegséget csap az arcunkba Ruskin és követői szociális művészetéből. S e mellett makacsul, csö3