Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)

24

az úton, amelyen ide jutottunk. Ez az angol művészet mindennap egy régi szenvedélyt váltott fel profán munkaerőre, minden nap egy régi melódiát felejtett el a pörölyök csattogása mellett. Ma nincsenek extázisok. Nincs kék romantika. Nincs középkor-imádás és liliomos-szépségimádás. Semmi sincs a régi nekilendülésből. De ki hiszi, hogy enélkül a szent hevesség nélkül, e nélkül a vak fanatizmus nélkül megszülethetett volna az új művészet.

André Chenier mondja: A forradalom szele eloltja a költészet fáklyáját. Ez az angol szociális forradalom meggyújtotta őket. S ma — akármily profánul hangzik is — e lángok mellett, e lángok fényénél mahagoni-asztalokat enyveznek és bronzlámpákat kalapálnak. S e fáklyák világánál itt is, ott is az a fehér pátriárka-fej jelenik meg a világnak. Alig van a művészi és a szociális nevelésnek olyan gondolata, melynek eredetét ki ne lehetne mutatni a Ruskin bibliájában. Ha felnőttek oktatásáról, munkások neveléséről, iparosok szakszerű tanításáról van szó — ő jut eszünkbe. Ha Németországban Lange Konrád arról beszél, hogy a művészet nagyméretű fejlesztésének kimutatható statisztikai eredménye van az államháztartásban — ő rá kell gondolnunk. Ha Brémában, Hamburgban