Nádai Pál: Az angol szociális művészetről (Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1910)
18 ellenkezik a bárok is, az empire is. Ők azt akarják, hogy a gyümölcsöstá! legyen tál és ne Lohengrin hattyúja. A virágpohár legyen egy szép, egyenes üveg és ne földi giliszta. Az asztal asztal legyen és ne karcsú költemény. A fauteuil pedig fauteuil legyen — a teremtésit, — jó öblös, széles, pipázni való fauteuil és ne hitvány, gyönge báb. A létet, a mindennapos életet akarja szoliddá, erkölcsössé és művészivé tenni ez az angol iparművészet s ezen a módon akarja egészséges evolúcióval fejleszteni a világot. Ezért az egész angol iparművészet a házból indul ki, a családi házból, amely épen, mivel családi ház, cottage — és nem bérház, mint a kontinentális — egészen más szociális életet is fejlesztett Londonban, mint Párizsban, Bécsben vagy Budapesten. Ott a ház valóban vára a polgárnak, melynek egész komplexuma, termei, room-jai, kertje, friss levegője felett az ő szuverén egyedülvalósága az úr. E házak, melyek a Londonhoz fűződő parknegyedekben csinos festőiség- gel sorakoznak egymás mellett, jómódról és kényelemről beszélnek. Egyedül a célszerűség, a család igényei a döntők s ezért engedi meg minden ház az építésznek teljes szabadságát. A ház centrális elrendezésű és az egy-két emelet magasságú Hall lebonyolítja úgyszólván a család egész együttes
