Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

35

Ha magyar szőtteseket nézünk, itt már nagyobb szabadságot találunk. A geometria nem nyomja el a formákat, úgy, hogy mikor valamit ki akar fejezni, azt bizonyos könnyedséggel teszi.

Kedves madarak, virágok váltakoznak egymással, minden geometrikus szigorúság nélkül. Mindent megnéz, mindent eltanul, utánoz, egész másutt jár az esze, mint az oláhnak.

A két faj szőttesei közt a különbség röviden a következőkben fejezhető ki : Az oláh szőttes jellemvonása az, hogy csupa geometria, de emlékeztet a természetre. A magyar szőttes ornamentikája csupa természet, de emlékeztet a geometriára.

Már a színekkel való bánásmód is határokat von az egyes fajok között. A magyar nem sokat törődik a színekkel, megelégszik azzal a kedves szin- hatással, a melyet a fehér a pirossal ad.

Nem azért, mintha nem szeretné a színeket. Ha- készen kap valami szines dolgot, annak örül, mint a gyermek. Szereti a szines kendőket, ruhákat, bútorokat. De mikor arról van szó, hogy ő maga az, a ki művészkedik, akkor inkább a virág formájával törődik, mint a színével. Megfigyeli a szarvas mozdulatát, a kakas kevély tartását és ezekkel a dolgokkal törődve, ezeket szeretve, a színek sokkal alárendeltebben jelennek meg nála.