Fábián Gyula: A népi szövés művészete (Az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum ismeretterjesztő előadásai, Budapest, 1911)

<4

A fonás és a szövés közt az eltérés abban van, hogy a fonás anyaga merevebb és műveletéhez nem kell külön eszköz, puszta kézzel is történhetik; mig a szövés anyaga hajlékony fonál és a munka elvégzésére, eszközre van szükségünk.

A fonál hajlékonysága okozza azt, hogy nehéz lenne puszta kézzel, lefektetett lánozfonalak közé szőni a bélfonalat. Ezért gondoskodni kellett az embernek arról, hogy a lánozfonalakat kifeszítse, hogy a bélfonalat ezek közé könnyen bevezethesse.

Nézzük, hogy segített magán a primitiv ember?

Keresett két, ágas fát.

Ezekre fönt keresztben rudat erősített.

Erre a rúdra Jánczfonalakat kötött. Minden láncz- fonál végére súlyt akasztott, mely a fonalat feszesen tartotta. Most azután fölülről lefelé haladva, elkezdhette a szövést, akár puszta kézzel vezetve a bélfonalat, akár pedig felcsavarta azt valami fára vagy csontra, mely a mai vetélőt pótolta.

Ez a primitiv eszköz a magas szövőszék ősapja. Erre bizonyítékunk is van.

Rimakovicz könyvében egy ábrát mutat be. Ez egy cserépedényről való rajz a halstatti időkből. Sopronban találták. Ezen a rajzon egy asszony van végtelenül primitiven ábrázolva a mint sző. Ez a szövés is éppen úgy történik, mint azt említettem.