Vasművesség (Budapest, 1932)
Dr. Bárány Istvánné - Dr. Oberschall Magda: A régi vasművességről
renaissance emlékek erősen német befolyás alatt állanak, így ennek a karakterét szeretnénk megrajzolni. A német renaissance vasmunkákból — ellentétben az olasszal — teljesen hiányzik a plasztiei- tásra való törekvés. A rácsok mind vékony, tömör rudakból vannak alkotva, amelyek csigás indákká hajlítva, lendületes, folyamatos rajzot adnak. Tényleg rajzot, mert a rács teljesen laposan és sík- szerüen van kidolgozva, csak a vonalmenet szépségét kiemelve. Nem más ez, mint a késő gótika kalligrafikus vonalfantáziájának továbbélése meg- egyszerfisödött, szimmetrikusahb formában, melynél az antikból újjáéledt akantuszinda motívumát formálták át a maguk módja szerint. Ez a folyamatos, lapos dekoráció egy technikai újítás, a rudaknak egymáson való átffizése útján vált lehetségessé. A vonalmenet élénkítésére egy állandóan visszatérő díszítő motívum szerepel a renaissance vasmunkákon: a kerek, tömör vasrudakat helyenként lapossá kovácsolják s az így nyert lemezből kivágnak különböző formákat, növényi motívumokat, sisakos profilfejeket, állatalakokat vagy fantasztikus szörnyek silhouette-képeit, amelyekben a germán ősi, fantasztikumra való készség tág teret kap. A XVII. században a lapos silhouette- alakok megduzzadnak, plaszticitást kapnak, míg a vékony indák lendületes menete a régi marad. Gyakran szereplő díszítő motívumok még emellett a tömör vasrúdból spirálisan, orsóalakra csavart disz és kisebb-nagyobb rozetták. A renaissance vasrács is festve volt élénk színekkel; a festett díszítés helye a lapossá kovácsolt lemezeken volt. Az Iparművészeti Múzeum egy gyönyörű XVII. századi ablakrácsán jól megfigyelhető ez a késői renaissance festett és plasztikus díszítés. Az itt felsorolt dekoratív motívumok természetesen nem a lakatosmesterek önálló elgondolásai, hanem a kor híres művészeinek, Peter Flötnernek, Virgil Solisnak és Aldegrevernek példaadó metszetei után készültek. S ezek által a metszetek által kap a német renaissance iparművészet oly egységes jelleget. A vasrácsok, vasajtók, cégértartók és felülvilágító rácsok mind bő alkalmat nyújtottak ezen kalligrafikus művészetnek gyakorlására. Nagy számban fennmaradt emlékek legszebb példája az augsburgi St. Ulrich-templomban lévő Fugger- síremlék vasrácsa, melyet 1588-ban készített Hans Metzger mester. Nürnberg, Augsburg, Rothenburg, Freiburg, München és más német városok régi templomai és házai tele vannak ezzel a jellemző rácsozattal, mely a XVI—XVII. századon át egyedül uralja a német iparművészet ezt a fajtáját nemcsak Németországban, hanem egész Közép-Európában. Remek példája Ausztriában az innsbrucki Miksa császár síremlékét övező vasrács, mely a prágai Jörg Schmiedhammer műve 1572-ből. Magyarországon különösen a felvidéki városok bővelkednek ilyen emlékekben. A lőcsei Thurzó-ház, a Szent Jakab-templom szentélyráesa, Eperjes. Bártfa, Kassa renaissance házai az ablakkosarak, cégértartók és rácsok szép példáival szolgálnak. Érdekesek a renaissance cégértartók; rendszerint nyújtott háromszögalakúak, a fent leírt indás dísszel kitöltve, hosszú rúdjukon lógott a cégér s a rúd vége indákból alkotott, felálló kis csokorral volt díszítve. Két szép ilyen cégértartó van az Iparművészeti Múzeum újonnan kiállított anyagában. Németországból importált szokás a kovácsoltvas temetőkeresztek használata is. Ezeknél a középen helyet foglaló kis szekrényke vagy vaslemez körül foglalt helyet a csigás- indás díszítés. Ilyen a sopronmegyei sérci temetőből származó kereszt s az Iparművészeti Múzeum egy temetőkeresztje. A kovácsoltvas sírkeresztek használata napjainkig fennmaradt, itt említjük egy szép barokk példáját: az 1738-ból származó kassai Klobusiczky-féle keresztet. Ezen felvidéki emlékeink annyira német szelleműek, hogy fel kell tételeznünk az idetelepedett német vasmfivesek közvetlen befolyását. A kassai levéltári anyagban nyoma van a XVI—XVII. században ide telepedett német fegyverkovácsoknak és puskamüveseknek, akik itt polgárjogot nyertek és lakatoscéhbe egyesültek. Érdekesek a német XVI—XVII. századi zárak. Ezek az emberi alkotó erő olyan hallatlan energia és fantázia pazarlásával vannak megalkotva, hogy még a soha nem látható helyeken, belül a zárszekrénykében s az ezt fedő lapon is vannak művészi kivitelű rozetták és vésett díszek. Nagy, hosszúkás szekrényalakúak ezek a zárak, — mert a komplikált zárószerkezet nem fért el kis helyen — egyik rövid oldalukon háromkarélyos vagy szívalakú végződéssel. A XVI—XVII. században lemezekből kivágott, áttört díszítést mutatnak; a növényi motívumok, emberi és állati alakok silhouettjei vésett rajzzal vannak élénkítve. A német XVIII. századi záraknál ezt az áttört, lemezes díszt domborított barokk formák váltják fel. A XVI—XVII. századi ajtó- és bútorvasalások egyszerű formája a lapos, lándzsahegy keresztmetszetét utánzó pánt, amelyen vésett díszítés foglalt helyet. Külön csoportot alkotnak a csigás indákat utánzó pántok és a hossznégy szögű keretbe foglalt áttört, növényi díszű vasalások. Kivétel nélkül nagyméretűek ezek, mert hiszen hatalmas méretű ajtókat kellett tartaniok; rendszerint ónozva voltak. A XVI—XVII. századi ajtókopogtatók formái mind nehezebbek és súlyosabbak lettek. A kengyelalakú fogantyút elborították a plasztikusan megformált akantuszindák, női hermák és egyéb díszítő motívumok, melyeknek finom művészi kiviteléhez a vas anyaga alkalmatlan volt. A soproni múzeum őriz egynéhány magyar renaissance ajtókopogtatót, melyek nehéz formáik miatt az egykorú nürnbergi emlékekhez kapcsolódnak. 4
