Vasművesség (Budapest, 1932)

Dr. Bárány Istvánné - Dr. Oberschall Magda: A régi vasművességről

ség törvényénél fogva legalkalmasabb a vas volt, mert itt mindenütt biztonságról, védelemről, a hozzáférhetőség meggátlásáról van szó. Kisebb szerepe volt a vasnak önálló emlékek készítésében: sírkereszteket, gyertyatartókat, tűzbakokat, mosdóvagy tömjénfüstölő állványokat ritkábban készítettek belőle.

A vasművesség rövid történeti áttekintését a gótikával kezdjük. Maradtak fenn ugyan elszigetelten egyes emlékek a XIII. század előtti időkből, de ezeknek felsorolása nem alkalmas egy egységes kép megalkotására.

Gótikus emlékeink között legtöbb a vasrács, az ajtó- és ládavasalás, a zár és ajtókopogtató. A kor vezető művészete az építészet volt, melynek formái a legkisebb iparművészeti emlékekben is visszatükröződtek; természetes, hogy a vasművesség sem vonhatta ki magát az építészet hatása alól. A germán népek nagyobb méretű, gótikus vasrácsainál rendszerint a függélyes, szilárdító rudak alkotta közöket ferde szalagokból álló rácsozat tölti ki, melyek felül lándzsahegy- szerű csúcsban csengenek ki, a rács védelmi jellegét kidomborítva. A kisebb méretű, gótikus rácsok tisztára a gótikus katedrális mérműves ablakainak mintájára vannak megalkotva: csúcsíves árkádsorokkal, rozettákkal, halhólyagos dísz- szél. Egyszerű, átlós rácsokat találunk a kölni dómban, a strassburgi katedrális keresztelőkútja körül; az átlós és mérműves dísz kombinálva van a magdeburgi dóm egyik sírkápolnájának 1495-ből származó rácsán. A gótikus, német típusú rácsok remeke a halli (Tirol) templomrács, melynek különösen a koronázó része gazdag, fantasztikus ágas-bogas formáival. A rácsok mind élénk színekkel voltak befestve, ennek nyoma is látszik a halli rácsozaton.

Magyarországon néhány igen szép példája maradt fenn a gótikus vasrácsoknak a Felvidéken, szentségházak ajtajaként. Ilyenek a kassai dóm szentségházának négy kovácsoltvasajiaja gazdag, késő gótikus, mérműves dísszel. Mátyás király idejéből származik, a hollós címer ott van az egyik kapun. Szép a bártfai Szt. Egyed-templom szentségházának három halhólyagos díszű vasajtaja és a pozsonyi dóm szentségházajtaja, mely azonban a jelzés szerint Sigismund Fischer bécsi lakatos munkája. Érdekes a máriafalvi r. k. templom XV. századi szentségházajtaja, melynek szamárhátíves alakja és négy szakaszban elhelyezett, rozettás és ívsoros dísze teljesen a kőépítészet formáit követi.

A germán és román népek művészete között fennálló nagy különbség a vasművesség történetében is lépten-nyomon kifejezésre jut. A germántól eltérő formát mutatnak az olasz gótikus vasrácsok. Ezeknél a szilárdító merőleges rudak alkotta közök, ismétlődő lóhere- vagy rozetta- idomokkal vannak kitöltve s vasgyűrűk segítségével vannak egymáshoz erősítve. Ilyenek a

velencei San Marco-kápolna rácsa 1300-ból, a veronai Scaglier-síremlék rácsa, az egyes rozetták között a családi emblémát képező létrával. Ez utóbbi 1380-ból származik és Bovinio da Cam- pilione műve. Érdekes, hogy Olaszországban már akkor is művészetnek tartották a vasművességet, ezt bizonyítja az, hogy a rácsok gyakran szignálva vannak, így a veronai rácson kívül az orvietói dóm rácsa 1337-ből és a prátói dóm rácsa 1348-ból magukon viselik készítőjük nevét (Lelli di Senis ill. Giovanni Christoforo).

Nagy számban maradtak fenn gótikus ajtó- és ládavasalások. A láda nehéz deszkafalait össze kellett tartani, ezért volt szükség a szilárdító vaspántokra. Ezeknek az állandó és egyszerű formája már a román korban kialakult: lapos, csigás indákból alkotott ismétlődő pántok ezek, egyes vagy kettős alakban. Az eleinte lapos pántok később plasztikus kidolgozást kaptak, ennek a legklasszikusabb példája a párizsi Notre-Dame XIII. századi ajtóvasalása, melynek bordás felületű, akantuszlevelet utánzó pántjai között madarak és apró állatalakok láthatók. Szép, plasztikus ajtó- vasalások vannak még a roueni katedrálison és a liége-i St. Paul-templomon.

A németországi ajtó- és ládavasalás általában lapos, ritka rajta a plasztikus dísz; a hullámzó csigás indák helyett gyakran találunk — különösen a késő gótikában — ágas-bogas, ujjszerüen szétágazó pántokat s minden ágacska végén csipkésen áttört levelek tapadnak az ajtó falaira. Szép, gótikus vasalású ajtók láthatók a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumban; különösen érdekes egy késői, 1500 körüli ajtószárny: pántjai naturalisztikus módon faágat utánoznak, melynek szövevényes kis ágai hálószerűén borítják az ajtót.

A zár formája a gótikában rendszerint az egyik végén kiszélesedő pajzsalak, melyet ha ajtózárról volt szó, vízszintesen, ha ládazárról volt szó, merőlegesen, a szélesedő részével lefelé alkalmaztak. A pajzslemez egyszerű, reteszes zárt fedett. Kívül, a kulcslyuk körül «V»alakban hajlított, cikornyás és áttört levelekkel díszes, plasztikus pánt foglalt helyet, mely igen ügyesen a kulcslyuk felé vezette a sötétben keresgélő kezet.

Külön típust képviselnek a francia gótikus zárak. Alapjuk négyszögű, rendesen szakaszokban elhelyezett finom mérműves és árkádsoros díszítéssel, középen gyakran kis baldachinok alatt álló szentek alakjával. A motívumok szóról-szóra a gótikus katedrálisok formakincsét másolják. Gyönyörű példákat láthatunk a párizsi Musée de Clunyben és a Musée des Arts Décoratifsban.

Az ajtófogantyú a zárhoz közel volt elhelyezve. Szögben tört vagy hajlott fogója két alaplemezzel kapcsolódott az ajtóhoz s ezek akár kerek, akár négyszögletes formájúak voltak, mindig gazdag, áttört vagy hólyagos mintával voltak díszítve. Gyönyörű a lőcsei Szent Jakab-templom Szent György-kápolnáját záró vaskapunak oroszlánfejo